„Ha letérsz az útról, ha jobbra vagy balra elhajolsz, füled meghallja a mögötted szóló hangot: »Ez a helyes út, ezen járjatok!«” (Ézsaiás 30:21 – EFO)
Törvény és kegyelem. Olyan sokszor használt, mégis olyan kevéssé értett kifejezések. Szegény Pál is megpróbált valahogy rendet tenni a fejekben és a szívekben, de mindig valahogy szélmalomharcot vívott. Talán azért, mert a probléma nem a megértéssel hanem a hitetlenséggel van. Pál, akiben ott él a kegyelem és akit Isten lelke vezet, olyan embereknek magyarázza ezeket a dolgokat, akik szintén átélték már ezt az állapotot, életérzést, de valahogy mindig átvették az irányítást Istentől újra a saját kezükbe. A két irány, a bizonyos ló egyik vagy másik oldala pedig a törvényeskedés és a szabadosság. Mindegyik a lelkiismeretünket nyugtatja, a törvényeskedéssel a saját szemünkben akarunk jobbak lenni, a másikkal pedig folyton felmentjük magunkat. Kegyelemben élni tulajdonképpen Isten jelenlétében élést jelent és ez egyszerűen jó érzés. Viszont, amikor ebből kibillenünk, mert emberek vagyunk, gyarlók és esendők, akkor hajlamosak vagyunk Isten helyett valamilyen pótlékot keresni. Természetesen vallásos pótlékot, hiszen mégis csak hívő emberek vagyunk. Ezért általában vagy törvényeskedünk, vagy ott az olcsó kegyelem, hogy „hé, megtehetek bármit, mert Isten úgyis megbocsát!”
A törvény olyan, mint egy diagnózis. Érzed, hogy beteg vagy, mert a szervezeted jelez, itt-ott fáj, valami nem úgy működik, ahogy szeretnéd. Elmész az orvoshoz, aki kivizsgál és közli, hogy mi bajod van. Lehet, hogy elég szörnyű diagnózist közöl. Talán haldokolsz. A diagnózis viszont nem fog meggyógyítani, csak a valóságot mutatja meg, amit letagadhatsz, szépíthetsz vagy nem veszel róla tudomást, de a gyógyulás egyetlen útja az, hogy beszeded a gyógyszert. Ez pedig a kegyelem.
A törvény és kegyelem, a diagnózis és a gyógyszer mindig kéz a kézben járt. Éden után a kiűzetés és az ígéret, az Ószövetségben a törvény és az áldozati rendszer, az Újszövetségben pedig Jézus személye és a megváltás. A valóság oldalai. Ha csak azt nézzük, hogy Isten kiűzött minket a paradicsomból, aztán betarthatatlan törvényeket állít elénk, majd végül elküldi a Fiát, aki tökéletes és szent, amilyenek mi nem vagyunk, akkor a diagnózisban a halálos ítéletünket látjuk. Ha csak ez van a szemünk előtt, akkor okolhatjuk az orvost, dühünkben széttéphetjük a leleltet, vagy mondhatjuk, hogy a másik ember betegebb, mint én vagyok, de ez az állapotunkon még nem fog változtatni. Isten is tudja, de ő meg akar minket gyógyítani. A másik véglet pedig a visszaélés a gyógyszerrel, vagyis annak helytelen használata. A drog.
Sokszor nem látunk túl a földi életünkön és elfelejtjük, hogy úton vagyunk. A bűn világából, amibe beleszülettünk, tartunk Isten országa felé. A két világ merőben más, mondjuk, mint egy kakukkos óra és egy tablet. Isten megmutatja a törvényével azt, hogy milyen a világ, amiben élünk és a kegyelmével azt, hogy mennyire hihetetlen az, amelyik ránk vár.
Aki a törvényt, mint az üdvösség eszközét látja, az pont olyan, mintha valaki autóval akarna elmenni Hawaiira. Kiszámolhatja, hogy 13000 km-t a kocsi mennyi idő alatt tesz meg, mennyi üzemanyagot fogyaszt el, de az autó hiába közlekedési eszköz, a két közbeeső óceánnal nem valószínű, hogy megbirkózni. És emberünk feszíthet a legdrágább csilli-villi luxuskocsi volánja mögött, bőrülés és alufelni, meg ami emberileg elérhető maximum és a fűthető szélvédőn keresztül is szép a naplemente, de az előtte hullámzó víztömeggel nem fog tudni mit kezdeni. Egyszerűen az autó nem arra való. Viszont Isten kifizetett egy repülőjegyet, de az lehet, hogy félelmetes, mert az ember úgy érzi magát biztonságban, ha ő irányít, esetleg ott van a tériszony és még egy rakás legyőzendő félelem, mert ez más közeg, mint amiben eddig mozgott. Érthető, hiszen az emberiség bő száz éve még nem hitte, hogy valaha repülni fog, azóta is csak azt tudjuk biztosan, hogy bármi is történik, egy repülő sem marad fent.
A hit ott kezdődik, amikor feladom a saját megoldásaimat és azokat a dolgokat, amitől jobban vagy biztonságban érzem magam. Amikor elhiszem, hogy Isten egy sokkal nagyszerűbb és addig elképzelhetetlen dolgot tartogat a számomra. Isten jelenléte nem csak azért furcsa, mert egészen más, mint amit megszoktunk vagy, mert sokszor kiismerhetetlen és megfoghatatlan, hanem mert túl van az általunk ismert világ korlátain. Amikor János látja az Új földet, az nem csak azért elképzelhetetlen, mert minden csupa fény, arany és drágakő, hanem, mert a működésének az alapja olyan, amit sosem tapasztaltunk és el sem tudunk képzelni, egyszerűen számunkra nem természetes. Ha töprengtél már a mennyről, akkor sejted, mire gondolok.
És hogyan lehet az, hogy ezen a földön élsz, de egy egészen más világot hordozol a szívedben? Csak úgy, ha befogadod azt a Valakit, akinek a szeretete közös nevezőre hozza benned a törvényét és a kegyelmét, Aki kézen fog és megteszi veled az utat a Halálból az Életre.
- Volt már hogy törvényeskedtél? Megítélted a másikat, hogy milyen és jobbnak érezted magad tőle? És ha nem, miért tagadod :)? Hogy tudnál változtatni ezen?
- Miért kellenek a szabályok az életünkbe? Jók vagy rosszak? Vagy csak azért kellenek, hogy megszegjük őket?
- A szabályok mennyire lehetnek rugalmasak? Vagy mennyire változtat rajtuk a kegyelem?
- Ha azt hallod a gyülekezetben, hogy „törvény”, mire gondolsz pontosan? Ceremoniális, Tízparancsolat, egészségügyi vagy mindegyikre? És miért?
Jácint
Megjegyzések
Megjegyzés küldése