Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

Milyen érzések kavarognak benned, amikor egy-egy tehetősebb ismerősöd külföldi nyaraláson készült képeit lapozgatod a neten, miközben neked esetleg csak egy hétvége jutott a Balatonnál? Ha föl is merül benned, hogy  „ sajnálod ”  őt, ezt legfeljebb egy jó nagy adag iróniával teszed. De képzeld el, van a Bibliában egy személy (igazából legalább kettő), aki valóban szánakozik az ilyen embereken. Az egyik Jézus. (Ugye, emlékszel a példázatra a tevével és a tű fokával? Ideillő, szóval nyugodtan elevenítsd fel például Máté 19-ben! ) A másik Jakab.

Szabályok, szabályok mindenhol! A szabályokat nem szeretjük. Legyen szó játékról, életről, iskoláról, munkáról, az otthonodról, vagy a szobádról, a szabályok az egész életeden át elkísérnek. Meg kell felelned szülőknek, tanároknak, családtagoknak, barátoknak, ismeretleneknek, a közösségi médiának, Istennek, sőt, önmagadnak is, egyszóval mindenkinek - legalábbis így érzed. És akkor itt vannak még ezek a szabályok is... Nem teheted ezt, nem teheted azt. Csupa korlát. És akkor most jöhet az a megszokott szöveg, hogy „de hát ez mind érted van, ha ezeket betartod, akkor lesz erkölcsös, szép, tiszta, jó, megfelelő, irigylésre méltó az életed ” . Csak az adott pillanatban ebből nem érzünk semmit. És elfeledkezünk róla, hogy a szabályok jóval többek ennél.

„Alázzátok meg magatokat Isten előtt, és ő majd felemel benneteket!” (Jak 4:10) Ki az aki szereti ha megalázzák? Én biztos nem! Nem jó ha megaláznak. Gúnyt űznek belőlünk, vagy gyengének titulálnak. Nem tudom hogy létezik-e olyan ember, aki szívesen alázkodik meg. „Büszkébb vagyok én annál hogy meghajtsam a fejem.”

MIT BESZÉLSZ?! Azt hiszem mindannyian tapasztaltuk már, hogy nem mindegy, hogy amikor valami közlendőnk van, akkor mit, mikor  és hogyan mondjuk. Nézzünk meg egy jó példát erre: Mit gondolsz, miért fontos jól megválogatni a szavainkat? Komolyan ekkora ereje lenne néhány hangsornak, amit csak arra használunk, hogy kifelé közvetítsük a gondolatainkat?

Körömszakadtig megfeszített erőd Mielőtt Istenhez tértem volna, sokáig úgy jártam gyülekezetbe, hogy nem tudta senki, milyen vagyok valójában. Mindenki úgy gondolta, egy csöndes gyerek vagyok a hátsó sorban, aki illedelmes, nagyokat köszön, mosolyog, és jól elvan, mindig ott van szombaton, sosem marad el. Mikor valahol szóba jött Isten az élet bármely területén, akkor szívesen vallottam, hogy vallásos vagyok és hiszek benne. És valójában lehet, hogy azt mutattam, hogy szeretek gyülekezetbe járni és érdeklődök Isten iránt, de közben pedig az volt bennem, hogy „mikor érünk már haza”, „melyik filmet fogom ma este megnézni” vagy „ráérek ezzel később foglalkozni”.

„Mert az ítélet irgalmatlan azzal szemben, aki nem irgalommal bánik másokkal. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítélet, és felülírja azt.” (Jak. 2:13, EFO) Az ellentétek tengerében élünk. Van minden, és a minden ellentéte is: a semmi. Van szép és csúnya, jó és rossz, — még ha sokszor elmosódottnak hatnak is a határok, — kegyelem és irgalom, gazdag és szegény… Sőt, mi több, nekünk, keresztényeknek kiegészül a lista a „szenttel” és „profánnal” vagy mondhatjuk „világinak” ez utóbbit, ha a politikai korrektség nem az erősségünk. De kérdem én, minden esetben van különbség? Vagy kell legyen? Mert lássuk be, ez a kérdés igenis számít. Mert ha van különbség gazdag és szegény között, vagy magyar és <helyettesítsd be a megfelelő nemzetiséget> között, akkor van különbség aközött is, hogy hogyan viszonyulok az egyikhez és a másikhoz, nem?

Miért vagyunk ebben a világban? Van-e értelme az emberi életnek? Ezzel a címmel kaptam a minap házi dolgozatot az irodalomtanáromtól. Felragyogott a szemem és nagy vigyorral, magabiztosan ültem neki a délután a feladatnak. Aztán mikor a toll a kezemben volt, már elgondolkodtam. Hogy is kezdjem? Mi az élet értelme? Hogy is fogalmazzam meg az ateista irodalomtanáromnak úgy, hogy megértse azt, amiben hiszek? Gondolkodjunk csak el – mi az élet értelme?