Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

2016/2/10 - Jézus Jeruzsálemben

„Sohasem olvastátok az Írásokban, hogy amelyik követ az építők megvetették, az lett a szegletkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünk előtt” (Mt 21:42 - ÚRK) E heti tanulmányunk nagyon jó betekintést nyújt nekünk arról, hogy mit látunk és várunk el a jövőnkkel kapcsolatban, de még Istennel és az Ő tervével kapcsolatban is. Amikor ezekről a dolgokról gondolkodom, mindig eszembe jut az Ésaiási ige: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útjaitok az én útjaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim útjaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ésa 55: 8-9) Az alapigével kapcsolatban is teljesen igaz, hogy nem olyan Messiást kapott a választott nép, mint amilyenről áhítozott. El kell ismerni, hogy nem volt túlságosan rossz az elvárásuk, sőt…. Istennek azonban ennél tökéletesebb terve volt, ami nem volt átszőve az emberi önzéssel, és bírvággyal. Isten népe akkor is és mai is elfelejti, hogy amíg ...

2016/2/9 - A lélek bálványai – és egyéb jézusi tanítások

„Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába.” (Máté 19:3 - EFO) Gondolom, hogy ti is észrevettétek, hogy Isten egészen máshogy gondolkozik, mint ahogy mi. Bár ezzel nem mondtam semmi újat, de mégis mindig meg tud lepni minket a fordított logikája. Máté evangéliumának 18., 19. és 20. fejezetében lévő történetek látszólag nem igazán függnek össze egymással, pedig ugyanarról szólnak. Kicsit olyan ez, mint Az ötödik hullám című könyvben. A film se rossz, de az igazi mondanivaló a könyvben jön át, ami pedig a következő: ha egyszer megtámadnának bennünket az idegenek, pontosan azt fogják tenni, amire mi, emberek egyáltalán nem számítunk. Vagyis pontosan az ellenkezőjét annak, amire mi gondolnánk, hogy tesznek. Jézus válaszai ezekben a történetekben is pont ilyenek. Olyat mond vagy tesz, amire mi egyáltalán nem is gondolnánk, mert totálisan ellentétes az emberi logikával! D...

2016/2/8 - Péter a kőszikla

A múlt héten Dávid feltette azt a kérdést, hogy ki számodra Jézus? „Számodra is csak egy „tündér”, aki ha imádkozol, és kérsz tőle, azt megteszi?” Egy kéréssel, felhívással fejeztük be a gondolatébresztést: „Te sem ülhetsz ölbe tett kézzel! Indulj el, és mondd el a hited másoknak! Mutasd be azt a Jézust, aki mindenkit meg akar menteni! Mutasd be azt a Jézust, aki egyformán szereti azt, aki születése óta ismeri őt, és azt, aki csak tegnap, vagy ma találkozott vele, vagy csak holnap fog! Legyél te aki bemutatja Őt az embereknek!” De ki az, akit bemutatunk? Jézus ezt a kérdést a tanítványoknak is feltette: „Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem?” (Mt 16:15) Volt-e már olyan élethelyzetünk, amikor körítés nélkül ki kellett mondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16:16b)? Szerintem mindannyian kerültünk már olyan élethelyzetbe, amikor megkérdeztek bennünket a bennünk élő hitről. Bevallom, rendkívül komplex és ötletes érveket, magyarázatokat sikerül néha fe...

2016/2/7 - Zsidók és pogányok Ura

„Ez é rt menjetek el a nemzetekhez, é s tegyetek tanítványommá minden embert az eg é sz vilá gon! Mer íts é tek be őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nev é be! ” (Máté 28:19 - EFO) Amikor a Bibliát olvassuk, egy olyan nép történeteit tartjuk a kezünkben, akikhez valószínűleg semmi más nem köt, mint hogy a történeteiket tanuljuk. Nem vagyok zsidó, így vér szerint nem sok dolog köt a Biblia népéhez. Mégis miért tanulok akkor ebből a könyvből? Beleolvasok, és Jézus maga mondja, önmagáról, hogy „Az Atya engem csak Izrá el n é p é nek elveszett juhaihoz küld ö tt.” (Mt 15:24). Mégis miért érdekel engem amit benne találok? Kezdjük az elején. Jézus amikor a földre jött, a zsidók közé született, ő is oda tartozott, de üzenete nem csak nekik szól. Jézus felkészített egy csomó embert arra, hogy elterjesszék az egész világon az Ő üzenetét. A zsidóságot bízta meg azzal a feladattal, hogy a Föld megismerje Jézus megváltását. Most nézzünk pár történetet, ahol Jézus az emberekért dolgozot...

2016/2/6 - Megnyugvás Krisztusban

Vasárnap volt az esküvőm. Az ezt megelőző időszak nem volt egyszerű (egyetem - gyakorlat - félállás - esküvőszervezés), de az utolsó hétre lett igazán kemény a helyzet. Elfelejtettem egy vérvételre elmenni, meg kellett változtassuk az esküvő helyszínét (3-4 nappal az esemény előtt ez nem olyan buli), a pendriveomról eltűnt minden (egyetemi beadandók, óravázlatok, diasorok, tételek...), majd az esküvő reggelén sikerült leejtenem a tabletemet a fürdőszoba kövére... Az eredményt gondolom mindenki ki tudja találni...   Az életünk valahogy mindig ilyen... Mindig egyszerre üt be minden irányból a baj. Nem elég, hogy frusztráltak vagyunk, mert különböző helyzetekben teljesítenünk kell, még jön néhány igazán idegesítő apróság, vagy akár komolyabb stresszfaktor, csak hogy biztosra menjünk. Mikor megnéztem miről kell írnom a gondolatébresztőt, arra gondoltam, hogy ilyen nincs... Pont nekem, pont most, pont ez a téma nem lehet véletlen. Jézus ezt üzente nekem a múlthéten, és ezt üzen...

2016/2/5 - Látható és láthatatlan küzdelem

A reggeli ébresztőt rendszeresen „szundi” üzemmódba állítod vagy egyből kidob az ágy? Milyen ruhát veszel fel? Reggelizel vagy éhesen indulsz a napnak? Szánsz időt a tanulásra/munkára? Eleget? Sportolsz? Mikor, hogyan, kikkel kapcsolódsz ki? Mikor térsz nyugovóra? Ez csak néhány olyan helyzet, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk. S mivel minden egyes nap fontos döntéseket hozunk arról, hogy éljünk (kapcsolatainkról, tanulmányainkról, karrierünkről, jövőnkről), biztosan kell tudnunk, hogy mindennek mi a lényege. A Biblia azt tanítja, hogy létezik egy láthatatlan valóság, ami nagyban befolyásolja az általunk látható világot... Gondolj a wifire! Tudod, hogy létezik és rajta keresztül tudsz a távol lévő barátokkal beszélgetni. Láttad már valaha a wifit? Ugye, nem? Ahogy a Földön is vannak dolgok, amiket nem látunk vagy nem értünk, természetes, hogy ez a Bibliával is így van. Gondolkozzunk együtt arról a küzdelemről, ami egyszerre látható és láthatatlan. Bújjunk együtt a híres ...

2016/2/4 - „Kelj fel és járj!” Hit és gyógyítás

„Az apró, de igen fontos tulajdonságok leckéje” A hegyi beszédről szóló tanulmányt követően a hitről és a gyógyulásról fogunk ezen a héten tanulni. Kezdjük az elején egy közös gondolkozással! Ha listát kellene írnunk arról, hogy mitől félünk a legjobban, szerintem elég változatos képet kapnánk. Többen a pókoktól, a magasságtól, és az életükben fontos dolgok elvesztését sorolnák fel.Te mitől félsz a legjobban? Gondolkozz el ezen picit.   A sok listában biztos vagyok a közös vonás a családtagok, illetve a szeretteink elvesztése lenne. Ez nem is csoda, mert az ember társas lény. Most azonban álljunk meg egy percre, és imádkozzunk. Gondoljuk végig, hogy mi lenne, ha ezt a listát nem mi, hanem Isten készítené? Vajon az ő mércéje alapján is ezek kerülnének be ebbe a listába? Az Ő mércéje alapján teljesen máshogy alakulna ez a lista. Az első helyre az örök élet elvesztése kerülne. Ennek ellenére Ő törődik a földi életünk listájával is, így a betegségek gyógyításával. A héten azoka...