Ugrás a fő tartalomra

2013/1/13 - Újjáteremtés

Isten ígérete szerint azonban Új Eget és Új Földet várunk, ahol igazságosság fog uralkodni.(2.Péter 3:13 - EFO)
A múlthéten eldöntöttem, hogy új gitárt szeretnék magamnak. Félre ne érts, van már gitárom, egy szép vajsárga Telecaster, de hiányzik róla ez-az: tremolókar, még egy plusz hangszedő, érted mire gondolok. Ki is néztem magamnak, hogy milyet vennék, és találtam is egy eladót, egész jó áron. Ezt a gitárt már 16 éve építették valahol Taiwanban, de a gazdája rendszeresen karbantartotta, mondhatni tökéletes állapotban volt a kora ellenére is. A leírás szerint legalábbis. Új húrok, szépen beállított nyak, öröm rajta játszani. És minden megvan benne, amit szeretnék.
Még nem tudtam, hogy mikor mehetek érte, de már nagyon vártam, mert biztos voltam benne, hogy szerelem lesz első látásra. Ez a gitár csak engem várt, hogy végre birtokba vegyem, és örömömet leljem benne.


Az elmúlt negyedévben végig a teremtésről tanultunk, és már valószínűleg a könyöködön jön ki a téma. Egy viszont biztos. A java még csak most jön!
A Biblia azt írja, hogy Isten nem szűnt meg teremteni, amikor megpihent szombaton, akkor nagyon régen. Azt írja, hogy Te, én, sőt, minden, ami körülöttünk van, az ő folyamatos teremtő és fenntartó munkájának eredménye.

De nem csak ez! Olvastad már a Jelenések könyve 21. fejezetét? Isten egy nagyszerű ígéretet adott nekünk. Azt ígérte, hogy mindent megújít:
Újra láttam: Új Ég és Új Föld tűnt elő, mert a régi ég és a régi Föld már eltűnt, és tenger sem volt többé. Láttam, hogy a Szent Város, az Új Jeruzsálem leszállt a Mennyből, istentől. Olyan volt, mint egy menyasszony, akit a férje számára öltöztettek és ékesítettek fel. Majd erős hangot hallottam a Mennyből, amely ezt kiáltotta: »Isten otthona most már az emberek között van, s ő ezentúl együtt lakozik velük. Népévé lesznek, ő pedig Istenükké lesz. Minden könnyet letöröl szemükről, s nem lesz többé halál, sem gyász, sem sírás, sem fájdalom, mert a régi dolgok elmúltak."

Ekkor az, aki a trónon ült, megszólalt: »Lásd, én mindent megújítok!« Majd így szólt hozzám: »Írd le, mert ezek a beszédek megbízhatók és igazak!« (...)
Templomot nem láttam a városban, mert annak temploma maga a Mindenható Úr Isten és a Bárány. A városnak nincs szüksége sem a Nap, sem a Hold fényére, mert Isten dicsősége ragyogja be, a világosság forrása pedig maga a Bárány.
Ebben a világosságban élnek a világ nemzetei. A Föld királyai ebbe a városba hozzák be gazdagságukat és kincseiket. Nappal a város kapuit soha nem zárják be, éjszaka pedig egyáltalán nem is lesz ott. Oda viszik a nemzetek gazdagságukat és kincseiket, de semmit sem lehet oda bevinni, ami tisztátalan. Akik szégyellni való, utálatos, vagy hamis dolgokat tesznek, nem mehetnek be, csak azok, akiknek nevét felírták az Élet Könyvébe, amely a Bárányé. 
(Jelenések 21:1-5; 22-27)
Gondolkozz el rajta, hogy téged miért vonz az az Új Föld, amit Isten ígért nekünk! Vonz egyáltalán? Kell, hogy vonzzon?
Keress további leírásokat erről az Új Földről a Bibliádban, és írd össze magadnak, hogy melyek azok a pontok, amiket már nagyon vársz! Részemről ez az oroszlán a báránnyal legelészik dolog felér egy vasárnapi matinéval, már csak ezért a látványért is érdemes lesz beköltözni Isten új teremtésébe.


A múlthéten eldöntöttem, hogy egy új Földet szeretnék magamnak. Félre ne érts, van már egy Földem, egy szép, jelentéktelen kékeszöld bolygó, de hiányzik róla ez-az: béke, nyugalom, örök élet, érted mire gondolok. Ki is néztem magamnak, hogy milyet szeretnék, és találtam is egyet, amit hamarosan elfoglalhatok, egész jó áron. Ezt a Földet már sok éve készíti Isten, és tudom, hogy nekem is van helyem ott. A leírás szerint legalábbis. Arany utcák, nincs félelem, nincs halál, nincs sötétség... Öröm ott élni. És minden megvan benne, amit szeretnék.
Még nem tudom mikor mehetek érte, de már nagyon várom, mert biztos vagyok benne, hogy szerelem lesz első látásra. Ez az Új Föld csak engem vár, hogy végre birtokba vegyem, és örömömet leljem benne.

Költözünk?

A Sci-Fi vezető

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2025/1/1 – Isten őszinte szeretete (január 4)

1. Isten őszinte szeretete (Január 4.) Ebben a tanulmányban Isten jelleméről fogunk gondolkodni. Arról, hogyan tudja kiegyensúlyozottan bemutatni a szeretetteljességet és igazságosságot egy személyben anélkül, hogy ellentmondásokba ütközne. És mit jelent az, hogy számunkra is hasonló életet szán, amelyben mindenkit egyenlőként kezelünk, és igazságosan bánunk velük, akár ösztönösen jön, hogy ilyen módon mutassunk szeretetet az irányukba, akár tudatos erőfeszítés kell hozzá. Olvassátok el Egyszerű Fordítású Bibliából Hóseás próféta könyvének 1. fejezetét! (A világosabb megfogalmazás és a magyarázó jegyzetek segítenek jobban átlátni.) Ismertétek ezt a történetet? Mit mond ez számotokra Isten jelleméről? Beleillik az istenképetekbe, hogy Ő néha ilyen furcsa dolgokat is kérhet a követőitől? Miért? Beszélgessetek ezekről! Isten hűsége és szeretete dacára saját választott népe újból és újból fellázadt ellene. A Szentírás ezért mutatja be többször is úgy az Urat, mint aki egy rossz házasságban...

2025/1/10 - A hatalom gyakorlásának szabályai (március 8.)

  10. A hatalom gyakorlásának szabályai (Március 8.) A hatalom Gyerek voltam még, amikor egy idős lelkész megtanított nekem egy szójátékot: "Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, annak hatalma sok, de akinek hatalma nincs, annak hat alma sincs." A közmondás azt az ironikus gondolatot hordozza, hogy a hatalom és az anyagi javak közötti összefüggés sokszor igazságtalanul alakul. A hatalommal bírók könnyebben jutnak hozzá a javakhoz, míg a hatalom nélküliek számára az alapvető dolgok is elérhetetlenek lehetnek. Szerinted mit jelent a hatalom? Neked milyen hatalmad van? Kik azok, akik rajtad gyakorolnak hatalmat és hogy viseled? Van olyan személy, akit felruháztál hatalommal?   Közjogi értelemben, a hatalom megszerzésének két útja van. Demokratikus környezetben a választók felhatalmaznak valakit közvetlenül, vagy megbízott küldöttjeik által. Ebben az esetben a polgárok legalább egyszerű többsége átadja valakinek, vagy egy csoportnak a hatalom gyakorlásának jogát, am...

2025/1/2 – Szövetség és szeretet (január 11)

 2. Szövetség és szeretet (Január 11.) Keresztény körökben gyakran emlegetjük a görög agapé szót, amely a feltétlen, önfeláldozó és önzetlen szeretetet jelöli. Ezért ezt a szót gyakran egyedül Isten szeretetével azonosítjuk. Az igazság azonban az, hogy emberek is képesek így szeretni. Sőt, Isten is képes máshogyan szeretni, hiszen a szeretet saját természeténél fogva egy többdimenziós dolog. Így amíg az alábbi jól ismert versben az eredeti szöveg az agapét használja (“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16), addig például János 16. fejezetének 27. versében a fileó kifejezés áll az eredetiben („Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem”.) Egy újabb görög szó, amit ugyanúgy a szeretetre használunk, de annak valahogy egy másik rétegét fogja meg. A fileo a baráti szeretetet jelöli, ezért úgy is lefordíthatnánk, hogy ‘kedvel’. Tehát az utóbbi bibliaverset val...