Ugrás a fő tartalomra

2013/2 - BEVEZETÉS - Nagy tanulságok kispróféták írásaiból

Biztosan találkoztál már vele, hogy nagyon sok irodalmi műben, novellákban, regényekben és színdarabokban is, sokszor a történet tanulságának kimondását a mű legjelentéktelenebb, legkisebb, legvisszahúzódóbb, legszótlanabb, vagy épp a legalacsonyabb beosztású szereplője mondja ki. Valahogy így lesz ez ebben a negyedévben is.

Van, tudod, az a szakasz a Bibliád háromnegyedénél, közvetlenül az izgalmas részek (Újszövetség) előtt, ahol csupa mókás nevű emberek (Habakuk?... Ugyan, kérlek!) írnak mindenféle teljesen fura dologról. Isteni csapásokról, emberekről, akik eltávolodtak Istentől, és megoldásokról, amik olyan távol állnak tőlünk, mint Makó Jeruzsálemtől, majdnem szó szerint, lévén, hogy mindez annak az Izraelnek íródott, akik nem mi vagyunk, közünk sincs hozzájuk, teljesen más problémákkal küzdünk, és nem is voltunk soha a helyzetükben. Ugyan, kérlek!
Vagy talán mégis? Lehet, hogy az a 12 “kispróféta”, — akiknek a mondanivalója biztosan nem, de talán a termetük se volt kicsi, csupán a könyveik rövidek — olyan örök érvényű igazságokat, olyan morális tockosokat osztogatnak ebben a néhány röpke írásban, ami valódi megújulást tud hozni akár a 21. század fiataljai számára is?
Isten örök életre teremtett bennünket. Mi elszúrtuk. Nem kicsit... nagyon... De Ő helyre akar állítani mindent, nem hagy bennünket cserben! Erről fog szólni a következő negyedév.

Arra hívlak, hogy tedd próbára Istent, tedd próbára a Bibliát, és a “kisprófétákat”! Ne vedd készpénznek, amit olvasol! Gondolkozz rajta, kritizáld és beszéld meg azokkal, akikkel meg tudod beszélgetni az ilyen gondolataidat! Csörgesd meg Istent az éjszaka közepén, és vond kérdőre!
Kívánom, hogy Ő legyen az, aki megmutatja számodra a tanulságot ezekben a rövid könyvecskékben! Mi nem adunk gondolatokat. Mi csak segítünk. Ez csak Gondolatébresztő.

Az Örökkévaló irányítsa a gondolataidat, és áldjon meg a tanulmányozásban!

Kiki, a Sci-Fi vezető

Megjegyzések

  1. Mókás nevű emberek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk úgy, hogy ma nem számítanak hétköznapinak :)

      Törlés
    2. Így azért egész más.
      Még nem véglegesítettem volna ezt a szöveget a helyedben, vannak benne közönséges részek! Pl. ez: "Mi elszúrtuk. Nem kicsit... nagyon..." Poénnak poén, de mégis politika és nem kicsit közönséges! Az utolsó előtti bekezdés pedig erősen félreérthető.

      Törlés
    3. Kedves Névtelen! Köszönöm az észrevételeidet. A bejegyzések felülvizsgálata jelenleg az én feladatom, és én sem politikai felhangot, sem félreértésre okot adó részt nem találtam benne. Amennyiben bővebben kifejtenéd, hogy mi az, ami nem tetszik, megteheted az ifigondolatebreszto@gmail.com címre írva. Köszönettel: Papp Boglárka

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/3/9 A törvény szerinti élet

  9. A törvény szerinti élet (Augusztus 30.) „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel; és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!” (Lukács 10,27) Az előző héten arról beszélgettünk, miként adott Isten törvényt a népének. Miért volt szükség rá, mi volt a fő célja, stb. A múlt heti beszélgetést felfrissítve, és a mostani téma bemelegítéseként vitassátok meg az alábbi kérdéseket: Mire jó a törvény? Miben akadályoz a törvény? Mi történik akkor, ha nincs törvény? Ha körülnézünk magunk körül a világban, a történelemben, a különböző vallások területén, azt látjuk, hogy nincs két egyforma törvény és szabályrendszer. Ez egyrészt azért van, mert a törvények minden kultúrában a törvényadó ideáljait, céljait, szándékát és jellemét tükrözik. Másrészt viszont azért, mert a törvények az adott közösség korához, társadalmához, szokásaihoz, kultúrájához is igazodnak. Ezért van az például, hogy az ószövetségi korban nem volt szükség Ál...

2025/3/11 - Hitehagyás és közbenjárás - „Aranyborjú a szívekben (szeptember 13)

11. Hitehagyás és közbenjárás - „Aranyborjú a szívekben” (Szeptember 13.) Képzeld el, hogy több ezer évet utazunk vissza az időben, hogy ott álljunk mi is a Sínai-hegy lábánál, várva Mózest, aki már napok óta fent van a hegyen, hogy Istennel beszéljen. De hol van már? Visszajön egyáltalán? Van ott „valaki” tényleg, akivel beszélni tud? Egyre nő a feszültség, és az úgy érezzük, hogy kell valami, ami látható, kézzelfogható, amihez kapcsolódhatunk. Aminek elmondhatjuk a kéréseinket, kérdéseinket, akitől várhatjuk a problémáink megodását, és akit hibáztathatunk a minket ért sérelmekért. Így születik meg az aranyborjú (2Mózes 32). Miért volt vonzó az aranyborjú Izráel népének? Te ma milyen helyzetben érzed magad úgy, mint ők a hegy lábánál – türelmetlenül, kapaszkodót keresve? Első hallásra nevetségesnek tűnik az összegyűjtött fülbevalókból és ékszerekből öntött aranyborjú előtt táncolni és kiáltani: „Íme, a te istened, Izráel!” (2Móz 32:4). Ma már senki nem állít szobrot a nappalijába és ...