Ugrás a fő tartalomra

2013/4/1 - A mennyei szentély

Kérlek, akkor majd hallgasd meg a Mennyből, lakóhelyedről könyörgésüket, és segítsd meg őket!" (I. Kir. 8:49)
Nézz körül a szobádban!

Régóta élsz itt? Ha igen, akkor nagy valószínűséggel — amennyire a lehetőségeid engedik — igyekeztél a saját ízlésed szerint kidíszíteni, berendezni, igaz? Ez általában így van. Szeretünk olyan környezetben élni, amit mi magunk készítünk, vagy legalább is a saját stílusunkban lett berendezve. Éppen ezért gyakran, ha jól ismered a másikat, meg tudod tippelni, hogy Star Wars-os plakát van-e a szobája falán, vagy egy csomó plüssállat az ágyán.
Azt olvassuk, hogy Istennek saját lakhelye van a Mennyben. Ha kíváncsiak vagyunk rá, hogy Isten otthona milyen, érdemes onnan kezdeni, hogy milyen maga Isten.

Olvasd el a következő szakaszokat a Bibliából, és írd le, mi minden derül ki Istenről!

Most próbáld meg végiggondolni, hogy milyen helyen lakhat Isten a fenti tulajdonságai alapján! Sok időt tölt el benne? Szépen van berendezve? Mi a fő célja a lakhelyének?

Milyen plusz információt találunk a következő versekben?

Isten lakhelye a Mennyben van, de sok konkrétat nem tudunk róla, illetve ha még tudnánk is, elég nehéz lenne felfognunk. Egy viszont biztos. Lévén, hogy Isten a világmindenség királya, uralkodóhoz méltó a lakhelye is. Trón is van benne, legalább is a Biblia erről beszél.

Próbáld meg elképzelni ezt Zsolt. 47:7-10, 93:1-2 és 103:19 alapján!

Mint ahogy otthonainkban minden bútornak, minden tárgynak megvan a maga szerepe, így Isten lakhelyében is így van. Gondolj csak bele! Milyen szerepe, milyen célja lehet egy trónnak? Milyen szerepe volt Mátyás király, vagy Nagy Sándor trónjának? És milyen szerepe van Isten trónjának?


Míg a földi nagyhatalmak tróntermei a hatalmukat voltak hívatottak bizonyítani, az elnyomást és az uralkodást szimbolizálták, addig Isten trónterme a kegyelem, a szeretet és a közbenjárás helyszíne. Ez az a hely, ahonnan Isten hallgatja imáinkat, együtt örül, vagy sír velünk, ez az a hely, ahonnan Isten irányítja életünk kuszaságát, és lerombolja az akadályainkat.

Olvasd el Zsoltárok 11:4-7 verseit!

A Biblia azt is írja, hogy Isten trónterme egy izgalmas, mozgalmas hely. A Jelenések könyve 4-5. fejezetében azt találjuk, hogy a világegyetem legfontosabb eseményei is ebben a teremben játszódnak le. Olvasd el ezt a szakaszt, és gondolkodj el rajta, mi minden történhet a Mennyben ebben a pillanatban!

Ami viszont számunkra a legfontosabb Isten mennyei lakásával kapcsolatban, hogy ez az a hely, ahol az emberiség sorsa is megpecsételődik. A mennyei hely legfontosabb része az a szentély, amit a Zsidókhoz írt levél 8. fejezetének 1-2. verseiben találunk. Ez az a hely, amiről ebben a negyedévben beszélni fogunk

Gondolkozz el rajta, hogy mi mindent tudsz a földi és a mennyei szentélyről!
Ne aggódj, ha nem sokat, a negyedév végére már világos lesz minden!

A Sci-fi vezető

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2024/3/1 - Az evangélium kezdete (július 6)

  1. A z evangélium kezdete Miután Bemerítő Jánost börtönbe zárták, Jézus Galileába ment. Isten örömüzenetét hirdette: „Eljött az idő, Isten Királysága megérkezett! Változtassátok meg a gondolkodásotokat, az életeteket, és higgyetek az örömhírben!” Márk evangéliuma 1:14-15, EFO Mindenki, aki látott már valaha könyvet, tudja, hogy melyek azok a legfontosabb információk, amiket már csupán ránézésből, a könyv borítójáról meg tudunk állapítani. Olyanokra gondolok, mint például a könyv címe, a szerzője, jobb esetben a könyv hátulján egy rövid összefoglalót is találhatunk a témájáról, cselekményéről. Persze mondanom sem kell, hogy az emberiség történelmének nagy részében ezek közül egyik sem volt elvárás – igaz ez a Bibliánkban található 66 könyvre, és köztük a negyedévünk témájára, Márk evangéliumára is. Márk evangéliuma, noha kiemelt szerepe van az evangéliumok sorában, egyiket sem köti az orrunkra – ma nézzük meg, mit tudunk, mit nem, és mit feltételezünk erről a könyvről! Evangélium ...

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/3/12 – Mutasd meg nekem a te dicsőségedet! (szeptember 20)

  12. „Mutasd meg nekem a te dicsőségedet!” (Szeptember 20.) Szemtől szembe? Voltál már úgy, hogy nagyon szerettél volna megismerni valakit, de csak hallomásból ismerted? Például egy híres sportolót, énekest vagy YouTube-sztárt. Videókat néztél róla, interjúkat olvastál vele vagy idézeteket tőle, de amikor (ha) végül találkozol vele személyesen, minden egészen más dimenzióba kerül. Pont ilyen mély vágy van az ember szívében Istennel kapcsolatban is. Ez a tanulmány arról szól, hogyan mutatkozik be nekünk Isten a Bibliában, és hogyan tudjuk valóban megismerni Őt. 1. Mózes és a találkozás vágya Mózes olyan kapcsolatban volt Istennel, ami páratlan: „Az örökkévaló szemtől szembe beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni” (2Móz 33:11a). De még Mózes sem elégedett meg ennyivel. Azt kérte: „… mutasd meg nekem dicsőségedet!” (33:18). Isten erre azt válaszolta: „Megteszem a kedvedért,… De arcomat nem láthatod, mert ember nem láthat engem úgy, hogy életben maradjon” (3...