Ugrás a fő tartalomra

2013/4/6 - Az engesztelés napja

Nyilvánvaló, hogy Jézus nem az angyaloknak nyújtott segítő kezet, hanem Ábrahám utódainak.Ezért kellett Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá válnia a testvéreihez. Csak így lehetett könyörületes és hűséges Főpap, aki Istent szolgálja. Csak így szerezhette meg Isten bocsánatát a nép bűneire. Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést, ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket ugyanezek a kísértések tesznek próbára. (Zsidók 2:16-18 EFO)   
Mi a különbség a bűnbocsánat és a bűntől való elfordulás között?
Az engesztelés napja Izrael számára a legfontosabb ünnep volt. Nekünk Izrael hitbeli utódainak szintén a leginkább megértendő ennek a mondanivalója.
Röviden áttekintve mi is történt itt:
  1. A bűnért való áldozatok vére egész évben gyűlt a templomban a szentélyben és az oltáron.
  2. A főpap mielőtt bármit is tett volna, magáért mutatott be áldozatot
  3. Ezután két kecskebakra sorsot vetettek és az egyiket feláldozták, a templom megtisztításáért(majd szertartásosan megtisztították a templomot az egész évben odakerült vértől)
  4. A másik kecskebakot (Azázel bakját) elűzték messze a tábortól.
Fontos tudni, hogy itt nem a bűnbocsánatért mutatták be az áldozatot, hanem a bűntől való megtisztulásért. A bűnbocsánatért az év előtte lévő szakaszában vittek áldozatokat. (A ceremónia pontos leírását megtaláljátok Mózes harmadik könyvének 16. fejezetében) Nagyon sok nézőpontból lehet vizsgálni ezt a ceremóniát. Isten megváltási tervének minden részlete megtalálható benne. Éppen ezért most csak az egyik- számomra a legmélyebb tanítást adó- nézőpontból vizsgáljuk. :-)

Van további lépés a bűneinkre való bocsánat megszerzésén túl a keresztény életben?

Nézzünk erre egy példát:
Olvassuk el 3Mózes 14:1-29 igéket.
  • A tisztátalan személy (aki Téged és engem jelképez a bűn fogságában) a táboron (Isten családján) kívül van.
  • A tisztulásának napján ki kellett hívnia a papot a mezőre aki áldozatot mutatott be. Ez az áldozat Jézus áldozatát jelképezi, amit a Golgota keresztjén értünk bemutatott. Ezután a tisztátalan (te és én, a bűnösök) visszatérhetett a táborba, DE nem mehetett vissza a családjához.
Mielőtt továbbmennénk álljunk meg ennél a DE szónál. Számomra ez mutatja meg az engesztelési nap lényegét. Szerinted miért nem mehetett vissza a családjához? Ez mit mondd nekünk? Vajon Jézus kereszten értünk folyt vére még nem minden ami a megváltásunkhoz szükséges? A bűnbocsánat még nem elég ahhoz, hogy az Atyához mehessünk?
Térjünk vissza a poklos megtísztításának rendjéhez. A ceremónia szerint 7 napig a poklos a táboron belül lehetett, de a családjához nem térhetett még vissza. 
  • A 8. napon egy újabb áldozat következett, és ezenkívül még olajat és fehérlisztet kellett magával vigyen. Az áldozatot bemutatták és egy nagyon érdekes dolog következett: Az olajjal és az áldozat vérével bekenték a megtisztrulandó fülét kezét és lábát, ezenkívül a maradék olajat a fejére öntötték.
Ha a mezőn történt ceremónia Jézus kereszthalálát jelképezte, akkor vajon mit jelképez ez az újabb áldozat?

Az Úr egy sokkal mélyebb tapasztalatra hív a puszta bűnbocsánatnál. Ő nem csak el akarja engedni a bűn zsoldját, hanem meg is szeretne tisztítani minket a bűnös jellemünktől.
  1. Megtísztítani a fülünket, hogy azt halljuk amit Ő mondd!
  2. Megtísztítani a kezünket, hogy az Ő akaratát cselekedjük!
  3. Megtísztítani a lábunkat, hogy oda menjünk ahova Ő kívánja!
Nos, igen; a második ceremónia Isten Lelkének a munkáját szimbolizálja. Szükséges megszerezned a második ceremóniának a tapasztalatát Isten Lelkével. Hogy hol? A templomban. És mi a templom? Olvasd el az 1Kor 6:19-et!
A megtisztulandó, miután része volt a második ceremóniában, visszatérhetett családjához is.

Tehát nem elég az üdvösséghez, hogy a bűneid meg vannak bocsátva. Alkalmassá kell válj arra, hogy a mennybe belépj. Ezért van szükség az engesztelés napjára. Arra, hogy a bűnös jellemedtől is meg legyél tisztítva, ne csak a bűnös tetteid következményétől.

Isten Lelke hív Téged ma, hogy ne elégedj meg azzal az állapotoddal amiben vagy. Azzal, hogy keresztény vagy, tagja vagy egy gyülekezetnek. Az Ő akarata az, hogy részesülj a második ceremónia tapasztalatában, egy sokkal mélységesebb lelki élményben; hogy ne csak egy közösséghez tartozz, hanem az Úrhoz magához, személyesen.

ZséBálint

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/1/10 - A hatalom gyakorlásának szabályai (március 8.)

  10. A hatalom gyakorlásának szabályai (Március 8.) A hatalom Gyerek voltam még, amikor egy idős lelkész megtanított nekem egy szójátékot: "Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, annak hatalma sok, de akinek hatalma nincs, annak hat alma sincs." A közmondás azt az ironikus gondolatot hordozza, hogy a hatalom és az anyagi javak közötti összefüggés sokszor igazságtalanul alakul. A hatalommal bírók könnyebben jutnak hozzá a javakhoz, míg a hatalom nélküliek számára az alapvető dolgok is elérhetetlenek lehetnek. Szerinted mit jelent a hatalom? Neked milyen hatalmad van? Kik azok, akik rajtad gyakorolnak hatalmat és hogy viseled? Van olyan személy, akit felruháztál hatalommal?   Közjogi értelemben, a hatalom megszerzésének két útja van. Demokratikus környezetben a választók felhatalmaznak valakit közvetlenül, vagy megbízott küldöttjeik által. Ebben az esetben a polgárok legalább egyszerű többsége átadja valakinek, vagy egy csoportnak a hatalom gyakorlásának jogát, am...

2025/3/9 A törvény szerinti élet

  9. A törvény szerinti élet (Augusztus 30.) „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel; és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!” (Lukács 10,27) Az előző héten arról beszélgettünk, miként adott Isten törvényt a népének. Miért volt szükség rá, mi volt a fő célja, stb. A múlt heti beszélgetést felfrissítve, és a mostani téma bemelegítéseként vitassátok meg az alábbi kérdéseket: Mire jó a törvény? Miben akadályoz a törvény? Mi történik akkor, ha nincs törvény? Ha körülnézünk magunk körül a világban, a történelemben, a különböző vallások területén, azt látjuk, hogy nincs két egyforma törvény és szabályrendszer. Ez egyrészt azért van, mert a törvények minden kultúrában a törvényadó ideáljait, céljait, szándékát és jellemét tükrözik. Másrészt viszont azért, mert a törvények az adott közösség korához, társadalmához, szokásaihoz, kultúrájához is igazodnak. Ezért van az például, hogy az ószövetségi korban nem volt szükség Ál...