Kezdjünk egy kérdéssel: Te átlagos vagy?
Nem az a kérdés, hogy mit kell rá válaszolni, azaz a Jóisten szemében az vagy-e. Tudjuk, hogy igen.
És jöhet egy másik átlagos kérdés: Mit jelent átlagosnak lenni?
Nem az a kérdés, hogy mit kell rá válaszolni, azaz a Jóisten szemében az vagy-e. Tudjuk, hogy igen.
És jöhet egy másik átlagos kérdés: Mit jelent átlagosnak lenni?
Engedjétek meg, hogy egy kicsit leragadjak az átlagosnál. Az átlag, mint statisztikai mutató, önmagában nem ér semmit. Mindig hozzá kell vennünk egy másik mutatót is (Szórás). Nincs ez másképpen az élet más területein sem. Ismerni kell hozzá a körülményeket, más mutatót, hogy azt mondhasd valamire, átlagos vagy nem az. Mire is gondolok? Ha egy halat arról ítélünk meg, hogyan tud fára mászni, mindig is átlag alatti lesz… Van most olyan a szívedben, amiről szerinted rosszul ítélnek meg?
Ezen a héten arról szól a gondolatébresztésünk, hogyan tehető az átlagember tanítvánnyá. Jézus számára soha nem volt kérdés, hogy ki átlagos vagy ki nem. Tanítványai kiválasztásánál sem az döntött, amit lát vagy, hogy kinek mihez volt tehetsége. Neked mihez van? Mi az amit beismerhetünk? Mi nagyképűség már?
„Amikor a Galileai-tó partján járt, meglátta Simont és a testvérét, Andrást, akik éppen hálót vetettek a tóba, mivel halászok voltak. Jézus megszólította őket: „Gyertek velem, és én másféle halásszá teszlek titeket! Halak helyett embereket fogtok összegyűjteni.” Ekkor a testvérek azonnal otthagyták hálóikat, és csatlakoztak Jézushoz.” (Mk 1:16-18)
Vajon András vagy Simon milyen programozó volt? Átlagos? Viszont a Nagyvárosi Evangelizációban jól jönne a különleges tapasztalatuk, nem? Remélem, lassan ébrednek a gondolatok, hogy mire lyukadunk ki! Mire is? Az átlagos relatív. De csak számunkra, mert Isten nem is dolgozik ezzel a fogalommal. Az emberek számára az „átlagos” nézőpont kérdése. Mi a baj azzal, ha átlagos vagy? Én úgy érzem, hogy ennek a szónak ma már van egy negatív csengése. Pedig de szeretnénk egy átlagos Mennyei polgárként élni.
Mint rendes keresztény fiatal, már-már ébredezik az önérzetünk, hogy Isten szemében „én különleges vagyok! Egyedi, hisz engem teremtett belőlem másikat!” Ez így is van. És mindig ezt érzed! Egy fáradt, ködös februári napon, amikor nehéz napod van, érzed milyen különleges vagy?
Lehet, hogy mással nem így van, de nekem néha nehéz ezt tudatosítanom magamban. Néha nehéz mosolyognom az életre. Sátán ebben még segít is nyomatékosítani, ha elnehezedik a szívünk. Nem vagyunk különlegesek… Nem én vagyok különleges… Nem mi vagyunk különlegesek első sorban, hanem az üzenet, amit hordozunk. Ezért kell az „átlagembert” tanítvánnyá tenni.
Nemrég, egy barátomnak súlyos autóbalesete volt. Amikor felépült és újra együtt fociztunk, azt mondtam neki, hogy az Isten valami fontos üzenetet bízott rád. Az az igazság, hogy rád is... rám is bízott. Mert felkeltem reggel. Volt ma időd végiggondolni, hogy ma mit/kit bíztak rád? Ha nem, akkor ezt majd később végigolvasod, most beszéld meg Istennel, hogy ma mi a feladatod!
Talán az, hogy tedd tanítvánnyá az átlagembert. Oké, de kit? Előfordul a lélekmentés során, hogy megfeledkezünk egy fontos igazságról, és kifejezetten azokat próbáljuk megnyerni, akik a világ szemében „tiszteletreméltónak” vagy „nagynak” számítanak. Nem, most nem (csak) arra gondolok, hogy vegyük észre a körülöttünk élőket, akiknek nincs színes, szagos ábrázata. Te már tanítvány vagy? Ilyenkor sokszor a másikról beszélünk. De vajon ilyenkor, amikor egy ilyen címet olvasunk, mint a mostani, gondolunk-e magunkra? Vagy csak egy tábla csoki kibontásakor?
Jézus szolgálatát figyelők gyakran kérdeztek rá a „képesítésére” (Mk 6:3). Firtatták, hogy miért nincs, amit felmutathat. A különlegességeket keresték, miközben a szemük átsiklott azon, amit közönségesnek tartottak, és ez magában hordozta az örök veszteség lehetőségét. Jézus azért kereste meg gyakran az átlagembereket, mert nem az önteltség jellemezte őket, hajlandóak voltak teljes egészében Istentől várni a sikert. Akiket egészen lenyűgöznek a saját talentumaik, akik saját képességeik és eredményeik bűvkörében tetszelegnek, gyakran nem érzik szükségét, hogy önmaguknál nagyobb hatalomhoz forduljanak.
Mint rendes keresztény fiatal, már-már ébredezik az önérzetünk, hogy Isten szemében „én különleges vagyok! Egyedi, hisz engem teremtett belőlem másikat!” Ez így is van. És mindig ezt érzed! Egy fáradt, ködös februári napon, amikor nehéz napod van, érzed milyen különleges vagy?
Lehet, hogy mással nem így van, de nekem néha nehéz ezt tudatosítanom magamban. Néha nehéz mosolyognom az életre. Sátán ebben még segít is nyomatékosítani, ha elnehezedik a szívünk. Nem vagyunk különlegesek… Nem én vagyok különleges… Nem mi vagyunk különlegesek első sorban, hanem az üzenet, amit hordozunk. Ezért kell az „átlagembert” tanítvánnyá tenni.
Az értékek, amiket keresünk nem e világból valóak, így azt nem is fogja soha értékelni. Ez azt jelenti, hogy a világ számára a Te, talán legfontosabb értékeid jelentéktelenek, vagy akár haszontalannak tűnhetnek. Talán nem rendelkezel olyanokkal, ami a világ számára feltűnő és átlag feletti. Mi a véleményetek erről? Mi az, ami a világban, a hétköznapjaidban ilyen értéked?
Nemrég, egy barátomnak súlyos autóbalesete volt. Amikor felépült és újra együtt fociztunk, azt mondtam neki, hogy az Isten valami fontos üzenetet bízott rád. Az az igazság, hogy rád is... rám is bízott. Mert felkeltem reggel. Volt ma időd végiggondolni, hogy ma mit/kit bíztak rád? Ha nem, akkor ezt majd később végigolvasod, most beszéld meg Istennel, hogy ma mi a feladatod!
Talán az, hogy tedd tanítvánnyá az átlagembert. Oké, de kit? Előfordul a lélekmentés során, hogy megfeledkezünk egy fontos igazságról, és kifejezetten azokat próbáljuk megnyerni, akik a világ szemében „tiszteletreméltónak” vagy „nagynak” számítanak. Nem, most nem (csak) arra gondolok, hogy vegyük észre a körülöttünk élőket, akiknek nincs színes, szagos ábrázata. Te már tanítvány vagy? Ilyenkor sokszor a másikról beszélünk. De vajon ilyenkor, amikor egy ilyen címet olvasunk, mint a mostani, gondolunk-e magunkra? Vagy csak egy tábla csoki kibontásakor?
Jézus szolgálatát figyelők gyakran kérdeztek rá a „képesítésére” (Mk 6:3). Firtatták, hogy miért nincs, amit felmutathat. A különlegességeket keresték, miközben a szemük átsiklott azon, amit közönségesnek tartottak, és ez magában hordozta az örök veszteség lehetőségét. Jézus azért kereste meg gyakran az átlagembereket, mert nem az önteltség jellemezte őket, hajlandóak voltak teljes egészében Istentől várni a sikert. Akiket egészen lenyűgöznek a saját talentumaik, akik saját képességeik és eredményeik bűvkörében tetszelegnek, gyakran nem érzik szükségét, hogy önmaguknál nagyobb hatalomhoz forduljanak.
„Nem vagyok szuperhős - az én különleges erőm a barátság. Odafigyelek az emberekre és meghallom, amit mondanak. Hallom a hangsúlyokat, a maguk kifejezésére használatos szavakat, és ami a legfontosabb, meghallom azt is, amit nem mondanak ki.” (Cecelia Ahern)
NaTomi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése