Ugrás a fő tartalomra

2015/2/11 - Isten országa

ISTEN ORSZÁGA BENNETEK VAN!
„Az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Az Isten országa az Ige szelíd érvelése, a Szentlélek belülről ható munkája által, a lélek Istennel való közössége útján jön el, hiszen Isten az életet jelenti számára. A mennyek országának hatalma a Krisztus jellemének tökéletességére eljutott emberek lényében nyilvánul meg a legjobban.” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. 23. o.)


Mire gondolsz, amikor azt mondod, Isten országa?

Keresztségem előtt Németországban voltam egy hetet, amolyan lelki feltöltődés-, pihenésképpen. Egy neves lelkész hívott meg minket húgommal és nagyon sokat beszélgettem vele. Azt mondta, arra törekedjek csupán, hogy minél kisebb legyen a meglepetésem majd a Mennyországban. Először persze nem értettem, de utána elmondta: ha a földi életünk során lehozzuk Isten országát a szívünkbe, lelkünkbe, akkor az ottani világ csupán látványában nyűgözhet le és persze Isten személye, alakja, mint hús-vér lény.

Persze az ember bűnös és állandóan elbukik és nem tud úgy élni, mint Jézus, aki szinte nonstop kapcsolatban állt az Atyával és ő a Földön megtapasztalta Persze ilyenkor a kérdés megint az – mi a Menny, Isten országa? 

Mit ígér nekünk a Bibliában Jézus? Lapozzuk fel Lukács 13. fejezetét és olvassuk a 13. verstől. Hogyan írja le Jézus a Mennyeknek Országát?

A mustármag példázatát írja le Lukács Jézus szavaival, amit Máté bővebben ír le. A mi általunk elképzelt Menny csupán akkora mint a kicsi mustármag és az abból kinövő mustárfa hasonlatos az igazi Mennyhez. Vajon mi az, ami ilyen naggyá és csodálatossá teszi a Mennyet? Egy válasz létezik: Isten országa. Ami miatt itt a Földön már lehet Menny, az maga Isten. Isten személye, Lelke itt van velünk a Földön, kísér minket és ha mi szoros kapcsolatban vagyunk vele, akkor a mennyei életünk első szakasza már itt Egyszer a farizeusok megkérdezték Jézust, mikor jön el Isten Királysága.
„Így válaszolt: ››Isten Királysága bizony eljön, de nem szemmel látható módon. Nem úgy, hogy az emberek rámutatnak: Itt van!, vagy Ott van! Mert Isten Királysága bennetek és közöttetek van.‹‹” (Lukács 17:20-21, EFO)
Gondolj bele! Isten megígért egy csodálatos világot, ami milliószor akkora és csodálatosabb, mint a mi elképzelésünk. Gondolj abba bele, hogy nem kell tovább várnod. Már most megízlelheted a Mennyet – a szívedben és lelkedben, ha igazán megismered Őt, az Emberfiát, aki érted halt és érted szolgált itt e Földön, hogy te élj most itt a lenti Mennyben és a fenti Mennyben!

Kristóf

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2025/1/1 – Isten őszinte szeretete (január 4)

1. Isten őszinte szeretete (Január 4.) Ebben a tanulmányban Isten jelleméről fogunk gondolkodni. Arról, hogyan tudja kiegyensúlyozottan bemutatni a szeretetteljességet és igazságosságot egy személyben anélkül, hogy ellentmondásokba ütközne. És mit jelent az, hogy számunkra is hasonló életet szán, amelyben mindenkit egyenlőként kezelünk, és igazságosan bánunk velük, akár ösztönösen jön, hogy ilyen módon mutassunk szeretetet az irányukba, akár tudatos erőfeszítés kell hozzá. Olvassátok el Egyszerű Fordítású Bibliából Hóseás próféta könyvének 1. fejezetét! (A világosabb megfogalmazás és a magyarázó jegyzetek segítenek jobban átlátni.) Ismertétek ezt a történetet? Mit mond ez számotokra Isten jelleméről? Beleillik az istenképetekbe, hogy Ő néha ilyen furcsa dolgokat is kérhet a követőitől? Miért? Beszélgessetek ezekről! Isten hűsége és szeretete dacára saját választott népe újból és újból fellázadt ellene. A Szentírás ezért mutatja be többször is úgy az Urat, mint aki egy rossz házasságban...

2025/1/10 - A hatalom gyakorlásának szabályai (március 8.)

  10. A hatalom gyakorlásának szabályai (Március 8.) A hatalom Gyerek voltam még, amikor egy idős lelkész megtanított nekem egy szójátékot: "Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, annak hatalma sok, de akinek hatalma nincs, annak hat alma sincs." A közmondás azt az ironikus gondolatot hordozza, hogy a hatalom és az anyagi javak közötti összefüggés sokszor igazságtalanul alakul. A hatalommal bírók könnyebben jutnak hozzá a javakhoz, míg a hatalom nélküliek számára az alapvető dolgok is elérhetetlenek lehetnek. Szerinted mit jelent a hatalom? Neked milyen hatalmad van? Kik azok, akik rajtad gyakorolnak hatalmat és hogy viseled? Van olyan személy, akit felruháztál hatalommal?   Közjogi értelemben, a hatalom megszerzésének két útja van. Demokratikus környezetben a választók felhatalmaznak valakit közvetlenül, vagy megbízott küldöttjeik által. Ebben az esetben a polgárok legalább egyszerű többsége átadja valakinek, vagy egy csoportnak a hatalom gyakorlásának jogát, am...

2025/1/2 – Szövetség és szeretet (január 11)

 2. Szövetség és szeretet (Január 11.) Keresztény körökben gyakran emlegetjük a görög agapé szót, amely a feltétlen, önfeláldozó és önzetlen szeretetet jelöli. Ezért ezt a szót gyakran egyedül Isten szeretetével azonosítjuk. Az igazság azonban az, hogy emberek is képesek így szeretni. Sőt, Isten is képes máshogyan szeretni, hiszen a szeretet saját természeténél fogva egy többdimenziós dolog. Így amíg az alábbi jól ismert versben az eredeti szöveg az agapét használja (“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16), addig például János 16. fejezetének 27. versében a fileó kifejezés áll az eredetiben („Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem”.) Egy újabb görög szó, amit ugyanúgy a szeretetre használunk, de annak valahogy egy másik rétegét fogja meg. A fileo a baráti szeretetet jelöli, ezért úgy is lefordíthatnánk, hogy ‘kedvel’. Tehát az utóbbi bibliaverset val...