2025/1/7 – A bűn problémája (február 15)

 7. tanulmány: A bűn problémája (Február 15.)

„Aki bűnt követ el, az Isten törvénye ellen vétkezik, mert a bűn nem más, mint az Isten törvényével szembeni engedetlenség.”

1János 3:4 (EFO)

„Ugyanis a halál fegyvere a bűn, a bűn erejét pedig a Törvény adja.” (1Korinthus 15:56)

Mi a bűn? Alapvetően két dolgot értünk bűn alatt. Az általánosabb meghatározás szerint azokat a rossz cselekedeteket jelenti, melyeket Isten törvényét/kéréseit figyelmen kívül hagyva elkövetünk, vagyis ezek a bűn-tettek eredményeznek gonoszságot a világunkban. A másik meghatározása az az Istentől való távolság, ami már születésünk előtt elválaszt bennünket Istentől, így kiszolgáltatottak vagyunk a saját gondolatainknak és kívánságainknak. Hogy ezt pontosabban meg tudjuk érteni, nézzük meg a bűn eredetét!

„A kertben minden fának a gyümölcsét bátran megeheted, egy kivételével. A Jó és Rossz Megismerésének Fájáról nem szabad enned, mert amikor annak a gyümölcséből eszel, azon a napon biztosan meghalsz!” (1Mózes 2:16-17)

„Ugyan, dehogy fogtok meghalni! Isten ezt csak azért mondta, mert jól tudja, hogy amikor esztek annak a fának a gyümölcséből, felnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: megismeritek mi a jó és mi a rossz.” (1Mózes 3:4-5)

Mindannyian ismerjük a történetet, amiben a kígyó hazugsággal éri el, hogy Éva és a vele lévő férje, Ádám egyenek a tiltott gyümölcsből. De nézzük csak, mit is tudunk erről a fáról?

1. Úgy hívják, hogy a Jó és Rossz Megismerésének (más fordítás szerint tudásának) Fája.

2. Isten azt mondja, hogy meghal az ember, mikor eszik róla, a kígyó viszont ezt tagadja.

3. A kígyó azt is mondja, hogy ha esznek, megismerik (tudni fogják) mi a jó és mi a rossz.

A kérdés azóta is nyitott: ki hazudott? Nyilván mindkét állítás nem lehet igaz, hiszen ellentmondanak egymásnak. De mi az igazság?

Amikor az első emberpár evett a gyümölcsből, valami megváltozott. Ezt nem a gyümölcs egyik összetevője okozta, hanem az, ami bennük lezajlott a kígyóval való beszélgetés és a döntés meghozatala közben. Éltek a szabad akaratukkal, és először életükben ők döntöttek arról, hogy mit tekintenek jónak és mit rossznak. Igaz volt a fa neve. Ettek, és biztos vagyok benne, hogy volt bennük némi félelem, hogy na most mi lesz? Nem tudták mi az a halál (még ha el is magyarázta nekik Isten, tapasztalatuk nyilván nem volt róla), de a következő másodpercekben semmilyen tragikus dolgot nem észleltek. Még mi is, akik pontosan értjük a halál szó jelentését, megakadhatunk itt, hogy „de hát nem is haltak meg!”, és valóban, nem estek össze holtan, sőt tudjuk, hogy ezt követően Ádám még 930 évig élt (1Mózes 5:1-5)! Igen, utána meghaltak, de Isten azt mondta, hogy még azon a napon meghalnak, nem? De nézzük tovább: eddig Isten mondta meg, hogy mi jó és mi rossz, innentől kezdve az ember döntött. Ez a tapasztalatunk nagyon is valóságos: nem kapunk minden döntésünkre útmutatást, még csak közvetett módon sem Istentől. Nekünk kell döntést hoznunk róla, hogy mi helyes és mi nem, úgy, hogy gyakran látjuk azt, hogy ugyanaz a döntés egyszer jónak, máskor viszont rossznak bizonyul. De a döntés lehetősége 100%-ban átkerült hozzánk, és ilyen értelemben valóban olyanok lettünk, mint Isten: semmi nem korlátoz minket, mi mondjuk meg, hogy mi helyes és mi helytelen.

De akkor Isten hazudott volna? Te mit gondolsz? Ha Sátán igazat mondott, hogyan lehetséges az, hogy Jézus mégis őt nevezi meg a hazugságok forrásának?

„A ti atyátok a Gonosz, ti pedig örömmel megteszitek, amit ő kíván. Ő kezdettől fogva gyilkos volt, és soha nem állt az igazság oldalán, mert nincs is benne semmi igazság. Amikor hazudik, akkor mutatja meg a valódi természetét: hogy hazug, és ő a hazugságok forrása.” (János 8:44)

A bűn következtében valami valóban meghalt bennünk. Ott, abban a pillanatban Ádámban és Évában is. Ez pedig az őket Istennel összekötő kapcsolatuk volt. Az ember lelkileg vált halottá. Nem a jó tettekre váltunk képtelenné, hanem torzult a valóságérzékelésünk. Valahogy úgy, mintha lett volna még egy érzékszervünk, amit ekkor elvesztettünk. Enélkül az érzékszervünk nélkül pedig ki vagyunk szolgáltatva a bűnnek. Nem látjuk a valóságot, a saját tudásunk alapján próbáljuk meghozni a legjobb döntéseket. De ahogy a vakok számára a látás, a siketek számára a hallás és a beszéd nem pótolható teljes mértékben, úgy vagyunk mi is enélkül a lelki érzékszerv nélkül. Érezzük a hiányát, de mivel így születtünk, egész jól boldogulunk nélküle. A többi érzékszervünk felerősödött, és azokra támaszkodva élünk. Még csak megérteni sem tudjuk, hogy mi az, ami hiányzik (próbáld meg valakinek elmagyarázni, aki nem lát, hogy mik azok a színek!).

De mi a megoldás? Hogyan lehet kikerülni ebből az állapotból? Olvasd el a Zsidókhoz írt levél 11:1-től 12:11-ig!

„Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja.” (Zsidók 11:1)

A hit ennek a hiányzó érzékszervünknek a pótlása. Amikor tudom, hogy valamit nem érzékelek, ezért megbízom abban, aki azt mondja magáról, hogy ő rendelkezik ezzel a képességgel. Isten nem hagyott magunkra. Folyamatosan kapcsolatba lép az emberekkel olyan módokon, amiket érzékelni tudunk, és kéri, hogy higgyünk neki, még ha nem is érezzük őt. Elküldte Jézust, aki végigment az akadálypályán a mi hiányos érzékszerveinkre támaszkodva, hogy megválthasson minket. A Szentlélek ezt a hiányzó érzékszervet igyekszik helyettesíteni. De mindehhez szükségünk van a hitünkre.

„Ha ragaszkodtok a tanításomhoz, engedelmeskedtek a szavamnak, és annak megfelelően éltek, akkor valóban a tanítványaim vagytok. Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket.” (János 8:31-32)

Ebben a világban nem tudunk megszabadulni a bűntől. Nem tudjuk kinöveszteni magunkban ezt a hiányzó érzékszervet, ami halott bennünk. A megtérésünkkor egyértelművé válik előttünk a hiánya, és megértjük, hogy segítségre van szükségünk a valóság érzékeléséhez.

De miért engedi ezt meg Isten? És miért engedi meg az ebből következő gonosz és rossz dolgokat? Az emberiség egyik legősibb tapasztalata, hogy az élet igazságtalan. Bár azt halljuk, azt tanuljuk róla, hogy jó, mégsem értjük, hogy miért engedi meg Isten azt az elképesztő mennyiségű rosszat, amit magunk körül látunk.

Olvasd el a 73. zsoltárt, valamint Jób könyvéből a 30:26; 38:1-12 részeket! Ezek alapján te hogyan válaszolnád meg ezt a kérdést?

„Mert a mostani, könnyen elviselhető szenvedéseink csak rövid ideig tartanak, mégis örök dicsőséget szereznek számunkra! Ez a dicsőség pedig olyan csodálatos, hogy össze sem lehet hasonlítani a szenvedéseinkkel. Ezért nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, örökké megmarad.” (2Korinthus 4:17-18)

Megváltom őket a Seol hatalmától! Megmentem őket a haláltól! Ó, Halál, hová lett a hatalmad? Seol, hol a fullánkod? Nem akarok bosszút állni rajtuk. (Hóseás 13:14)

Bogi