10. Akik számára eljött a vég (Június 7.)
„Mindezek azért történtek, hogy tanuljunk a példájukból! Azért írták le, hogy figyelmeztessenek bennünket, akik ennek a korszaknak a végén élünk. Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen!” (1Korinthus 10:11-12)
Neked milyen érzés, amikor valaminek vége van? Mitől függ, hogy kellemes érzések, vagy kellemetlen érzések felé haladsz? És mi van a nagybetűs Véggel? Szánj egy pillanatot arra, hogy megengedd magadnak, hogy érzések legyenek benned a „Világ Végével” kapcsolatban. Mi jön a felszínre? (Az is beszédes, ha apátia, vagy az érzelmek szinte teljes hiánya van benned.) Láttál már valaha a Véget bemutató apokaliptikus filmet? Mi tetszett neked benne, és mi nem?
Hagyományosan, amikor Isten ítélete és a „vég” szóba jön, gyakran a gonosz emberek pusztulása és a jó emberek jutalma körül forgatjuk a dolgot. Minden fekete fehérnek tűnik. Sok bibliai történetet is erre a sorsra kárhoztattunk azzal az elfogultsággal, ahogy értelmezzük azokat. Lehet, hogy tudsz példát is mondani. Persze azokat a történeteket, amelyekre semmiképp nem tudjuk ezt a redukcionista zubbonyt ráhúzni, azokat kerülni szoktuk, mint macska a forró kását.
Kikre szoktuk általában alkalmazni ezeket a fekete-fehér bibliai részeket, mondván őket is ilyen vég éri mindjárt? Ki és miért kap „méltó” büntetést; ki és miért kap jutalmat? Mik a játékszabályok? Milyen veszélye lehet annak, hogyha a Bibliát arra használjuk, hogy ellenségképet építsünk? Mi különbség eközött és a pokollal, purgatóriummal fenyegető középkori „missziózás” között?
Két rossz irányba is elindulhatunk a nagybetűs Végről való gondolkodásunkban: az egyik az önigazult káröröm útja, a másik pedig a szégyenteljes félelem útja. Minden attól függ, hogy mi az erősebb a te életedben: mások gyűlölete, vagy saját magad gyűlölete. Akárhogy is, a vég egy olyan téma, hogy „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” (áll a pokolba vezető úton a figyelmeztetés Dante Isteni színjáték című művében Babits fordítása szerint).
Mi lenne, ha ma nem engednénk, hogy ezek az erők irányítsanak? Ehelyett próbáljunk fel egy új szemüveget: vegyük észre a szépséget, valamint a rejtett lehetőséget a dolgok végében – hiszen minden vég magában rejti a megújulás lehetőségét is.
Az életünk tele van pillanatokkal, amikor valami lezárul, és ezzel párhuzamosan egy új lehetőség kezd kibontakozni. Tudsz erre gyakorlati, életszerű példákat mondani? Gondolj csak az évzárókra, ballagásokra, legény és leánybúcsúkra! Vagy például tudtad, hogy a vér nagy része néhány hónapon belül teljesen megújul, kicserélődik? Akárcsak a tested minden sejtje. Akár csak ez a lélegzetvétel. (Vagy, ha nagyon adventista akarsz lenni, csak gondolj a szombatra.)
Minden veszteségben ott rejtőzik a lehetőség az átalakulásra. Érnek csalódások, kudarcok, megszakadt kapcsolatok. De ezek nem csupán lezárások, hanem utat nyitnak egy friss kezdet felé. A mai nap is lehet számodra a vég – és egyben egy új kezdet. Ez a ciklikusság – az apró végek és feltámadások örök körforgása – arra tanít bennünket, hogy fogadjuk el az élet állandó változását, és bízva engedjük el azt, ami már nem szolgálja a belső növekedésünket. Isten ajándéka neked ez a szabadító vég, és a reményteljes új kezdet. Persze néha még így is ijesztő lehet, de Isten szeretete segít oldani a vég körüli szorongást.
Készen állsz arra, hogy elengedd azt, aminek eljött a Vég, és nyitott szívvel várod az Újat? A valódi erő abban rejlik, hogy meglátjuk a folyamatos átalakulás szépségét és abba becsatlakozunk. A megújulásra minden nap szükségünk van, és azoknak, akik ebben gyakorlottak, egy végső nagy Vég (vagy inkább Megújulás) olyan lesz, mint egy átlagos hétfő.
Miért nehéz a változás? Mik nehezíthetik, mik könnyíthetik? Próbálj konkrét példákból kiindulni! Egyesek szerint minden változás fájdalmas: egyetértesz? Mit gondolsz, a vallásos embereknek könnyebben, vagy nehezebben megy a változás? Szerinted véd a vallás a negatív irányú változástól? Vagy gátolja a pozitívat? Mitől negatív, vagy pozitív egy változás?
Arra hívlak, hogy ne ragadjunk le a végső ítélet látomásainak másokat, vagy magunkat ostorozó vagy keksz osztogató értelmezésében, hanem merjünk nyitni. Merj te is változni! Engedjük, hogy a régi, már nem életképes részek elmúljanak, és fogadjuk el az élet apró feltámadásait, melyek új erőt adnak számunkra. Mind az elmúlás, mint a feltámadás Isten ajándéka. Ha megfelelően átkeretezzük a témát, akkor a szorongató félelem helyett a remény és a felszabadító kezdet várása lesz a hangsúlyos.
Itt a vége, fuss el véle.
Zsombi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése