Gondolatébresztő - ifi bibliatanulmányok

Ebben a tanulmányban megismerhetjük Jeremiás sorsán keresztül, hogyan viszonyul hozzánk Isten és mi hogyan viszonyulhatunk Istenhez életünk nehéz időszakaiban. 1. Kontextus Azok az emberek, akik nem szeretik Istent vagy egyáltalán az istenhitet, sokszor hozzák fel érvként Isten ellen, hogy annyi szenvedés és tragédia van az életben. Érdekes  módon Isten ugyanezeket az érveket hozza fel a hitetlen emberekkel szemben.

„Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek.” (Jeremiás 17:14) „Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt.” (Prédikátor 1:9) Mondhatnánk, hogy „sziszifuszi” munka a prófétáké. Tudjuk a görög mitológiából ismert történetet: Sziszüphosz királyt agyafúrt gonoszságai miatt örökös kőgörgetésre ítélték az istenek, ő a „példaképe” mindenkinek, aki sokat dolgozik feleslegesen. No nem az agyafúrtság és a gonosztettek miatt hasonlítanak a próféták erre a pórul járt királyra. 

„Jaj annak, aki házát gazsággal építi, annak emeleteit pedig jogtalansággal, aki ingyen dolgoztatja szomszédait, és a munkásainak nem adja meg bérüket! Jaj annak, aki azt mondja: »Nagy palotát építek magamnak, tágas felső szobákkal« —, és ablakokat készít rajta, belülről cédrussal burkolja, majd vörösre festi! Az tesz téged igazán királlyá, hogy több cédrusból építesz, mint elődeid? Hiszen apád is evett-ivott, mint minden ember, de igazságosan élt és uralkodott, ezért jól is ment a sora. Igazságot szolgáltatott a szegénynek és elnyomottnak, ezért ment jól a sora. Így él, aki ismer és tisztel engem! — ezt mondja az Örökkévaló. — De szíved és szemed csak a saját hasznodat keresi! Ártatlanok halálát kívánod, s erőszakkal elnyomod népedet.” (Jeremiás 22:13-17 - EFO)

„Így szólt hozzám az Úr igéje: Menj és hirdesd Jeruzsálemnek: Ezt mondja az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. Az Úr szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava. Akik ettek belőle, mind meglakoltak, rossz végük lett - így szól az Úr.” (Jeremiás 2: 1-3)   Úgy gondolom nem járok messze az igazságtól ha azt mondom, a válság szó az egyik leggyakrabban használt kifejezés napjaink médiumaiban. Szinte átöleli egész életünket, rengeteget hallunk személyes, társadalmi, politikai, erkölcsi, vallási, egzisztenciális válságról, és a lista még korántsem teljes. Mivel nincs új a nap alatt azt mondhatjuk, hogy Jeremiás korának is az egyik legfontosabb üzenete ebben rejlett. Izrael népe külső és belső válsághelyzetekkel nézett szembe. Miben gyökerezett mindez? 

JEREMIÁS ELHÍVÁSA „Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek téged. Még meg sem születtél, én már különválasztottalak magamnak, hogy a nemzetek prófétája legyél. (...) Ne mondd, hogy túl fiatal vagy, csak menj, ahová küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok! Ne félj azoktól, akikhez menned kell, mert én vagyok veled, hogy megmentselek a kezükből! (...) Saját szavaimat adtam most a szádba! Ezáltal a mai napon felvigyázóvá teszlek, nemzetek és királyságok fölé állítalak, hogy gyökerestül kitépj, lerombolj, elpusztíts, szétszórj, s hogy építs fel, és ültess el.” (Jeremiás 1:5-10 - EFO) Jeremiás az elhívását fiatalon kapja Istentől, olyan 15-20 év közötti lehetett. Az életében még nincsenek olyan tapasztalatok, amelyre ráépíthetné a szolgálatát, hiszen még a mai szempontok alapján is túlságosan fiatal volt.  Milyen előnye lehet a szolgálat vonatkozásában egy fiatalnak? Milyen jellemtulajdonsággal rendelkezik egy fiatal, amely alkalmassá teheti őt a szolgála...

“Akinek pedig van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket az én evangéliumom és a Jézus Krisztusról szóló üzenet szerint – ama titok kinyilatkoztatása folytán, amely örök időkön át kimondatlan maradt, de most nyilvánvalóvá lett, és az örök Isten rendelkezése szerint a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére –, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.” (Róm 16:25-27, RÚF)   Adventista gyülekezet(ek)ben nőttem fel, és gyerekkorom óta látom, mi az a “missziózás”. Evangélizálunk, főzőklubot tartunk, bibliaköröket és Szabadegyetemeket, és a valamelyest látogatott programok után mégis — többé-kevésbé — ugyanannyian mentünk szombaton az adott imaházba, amennyien előtte voltunk. A szívemben pedig egy elviselhetetlen érzés dúlt: ezeknek az embereknek már “annyi”? Miért nem érdekli őket az “igazság”, miért nem járnak templomba, vagy, — ha még biztosabbak akarnak lenni az üdvösségükben — ...

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!