Ugrás a fő tartalomra

2013/1/7 - Tükör által homályosan

Fiatalos beszélgetésfonalak
Forrás: Bibliatanulmányok, Tükör által homályosan. 

Az én életem, az én testem!
„Mit törődsz velem? Azt teszem, és akkor, amikor akarom! Ne korlátozz!”

Neked már megfordultak a fejedben ezek a gondolatok?

Tegyük fel, hogy veszélyes expedíción kell részt venned a Himaláján. Egyszer csak beomlik alattad a jég, de még sikerül fél kézzel megkapaszkodnod, mielőtt a mélybe zuhannál. Nem bírod sokáig, egyre húz a mélység…


A gleccser tátongó szájának szélén, ha csak ismerőseid közül választhatnál, kit vennél legszívesebben, hogy segítő jobbot nyújtson? (miközben tudod, hogy minden figyelmetlenség, hiba az életedbe kerülhet…) Miért őt?

Isten azt akarja, hogy felelősséggel tartozzunk egymás iránt, hogy szolgáljunk egymásnak és lépjünk igazi közösségre. Ne akarjunk „függetlenedni” felebarátunktól. Meg kell értenünk, hogy valóságos őrzői vagyunk egymásnak.

Milyen érzés függni a másiktól?
Olvassuk el a Zsolt 24:1-et!

Olvassuk el Zsolt. 24: 1-et!

 

Az életünk, hogy megszülethettünk, Isten csodálatos ajándéka. Bár a bűn nagyban megrontja, és halállal ér véget. Milyen hálásak lehetünk az Úrnak, hogy ettől függetlenül van reménységünk! „Mert nagy árat fizetett értetek…”. A megváltással felkínálja, hogy dönthetsz az örök élet mellett, megragadva segítő kezét.

A Mindenható teremtett mindannyiunkat, mindenki léte teljes egészében tőle függ, ha bevalljuk magunknak, ha nem.

Ördög csak a mesékben van!?
Hátrány egyáltalán, ha valaki nem hisz Lucifer létezésben?

Bár az Úré a Föld, nem szabad megfeledkeznünk Sátán hatalmáról! Hiszen ki akarja terjeszteni uralmát mindarra, amire csak tudja (1Pét 5:8).

Ezen a világon oly sok minden a rossz oldal zászlaja alatt áll… Látszólag jót akarnak nekünk, hogy megértsük, és megoldódjanak a problémáink. De ez csalóka, hiszen tudhatjuk, hogy „van út, amely helyesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet.” (Péld 16:25)

Tanítói módszertan (játékos feladat):
„A varázsló rendelőben”: Osszunk szét cetliket, amire előre felírunk különböző ezotériás „segítségeket”, amit még ne fordítsanak fel (pl.: kártyajóslás, asztaltáncoltatás…stb.) Majd miután kiosztottuk, tájékoztassuk a körben ülőket, hogy most mindannyiuk éppen egy mágiai egészség központban várnak a különféle „kezelésekre”. Minden cetlin egy ilyen „kezelés” található. A feladat: egyesével mutassák be, amit húztak, vigyázva, hogy nem ejthetik ki magát a szót, sem közvetlen hozzá kapcsolódó szavakat (pl: jóslásnál: jósnő, gömb… stb.). A bemutatás a következőképpen zajlik:
  • Milyen problémával keresed fel az adott ezotériás „segítséget”?
  • Hogy képzeled el? (most mész először)
Valószínű, lesznek páran, akik nem hallottak, még párat azokból, amiket előre összeírtál lapokra. Beszéljétek meg közösen, az ezekből fakadó kérdéseket. 

  • Miért roppant veszélyes ilyen ál-megoldások felé fordulni? Ha van tapasztalatotok, meséljetek egymásnak tömören.
Sátán valóban képes rombolást végezni magunkban, mint a természetben. Hiba volna alábecsülni a gonosz haragját és pusztító erejét!

A legszörnyűbb, hogy minden halandó már születésétől kezdve a rosszra hajlik: „mert az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva…” (1Móz 8:21). A Biblia nyíltan kijelenti: amíg nem hozunk döntést, Isten mellet, elfogadva a megváltását, addig bűnös természetünknél fogva a „levegőbéli fejedelemnek engedelmeskedünk”.

Végül nézzük meg, mit mond nekünk erről Ef.2:2-3!
„De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett – kegyelemből üdvözültetek –.” 
(Ef. 2:4-5)
… és te kihez fordulsz, ha keresed a megoldást?  

Várnagy András

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/3/9 A törvény szerinti élet

  9. A törvény szerinti élet (Augusztus 30.) „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel; és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!” (Lukács 10,27) Az előző héten arról beszélgettünk, miként adott Isten törvényt a népének. Miért volt szükség rá, mi volt a fő célja, stb. A múlt heti beszélgetést felfrissítve, és a mostani téma bemelegítéseként vitassátok meg az alábbi kérdéseket: Mire jó a törvény? Miben akadályoz a törvény? Mi történik akkor, ha nincs törvény? Ha körülnézünk magunk körül a világban, a történelemben, a különböző vallások területén, azt látjuk, hogy nincs két egyforma törvény és szabályrendszer. Ez egyrészt azért van, mert a törvények minden kultúrában a törvényadó ideáljait, céljait, szándékát és jellemét tükrözik. Másrészt viszont azért, mert a törvények az adott közösség korához, társadalmához, szokásaihoz, kultúrájához is igazodnak. Ezért van az például, hogy az ószövetségi korban nem volt szükség Ál...

2025/2/11 - Ruth és Eszter (Június 14.)

  11. Ruth és Eszter (Június 14.) Mint egy fáklya a sötét éjszakában, úgy világít Ruth könyve az Ószövetségben. A Bírák könyve a Biblia egyik morálisan és erkölcsileg legsötétebb fejezeteivel ér véget, melyek tele vannak nemi és fizikai erőszakkal, polgárháborúval. Azokban a fejezetekben a nőket kihasználják, meggyalázzák, akaratuk ellenére elrabolják, mintha nem lennének többek csupán valami használati tárgynál, amivel azt kezd az ember, amit akar. Ezt a poklot követi Ruth könyve, ahol a főszereplő nő szeretete, gondoskodása, megbecsülése a mai napig példaként áll előttünk. Egy történet az összetartozásról, a másik ember iránti elfogadásról, Isten gondviseléséről. Egy család meghozta élete talán addigi legnehezebb döntését, amikor Betlehemből, a kenyér házából (ez a helységnév jelentése) átköltöztek Moáb földjére éhínség miatt (Ruth 1:1-5). Annál a népnél kerestek menedéket, melynek tagjait a parancsolatok kitiltották az Örökkévaló gyülekezetéből egészen a tizedik nemzedékig (lás...