Ugrás a fő tartalomra

2015/1/4 - Istentől jövő bölcsesség

„Tudás az, hogy a paradicsom gyümölcs. Bölcsesség, hogy nem teszem a gyümölcssalátába.”
Egy kis ráhangolódás: Mi a különbség a tudás és a bölcsesség között? Melyik a fontosabb?

A bölcsességre korábban úgy gondoltam, mint az öregkorral járó egyetlen pozitívumra. Azt hittem, csak az idős emberek kiváltsága az élettapasztalatból adódó bölcsesség, ami nekünk, fiatalabbaknak még nem érhető el. De mikor tüzetesebben elolvastam a Példabeszédek könyve 8. és 9. fejezetét, arra döbbentem rá, hogy eddig teljesen félreértettem a bölcsesség fogalmát. Persze ismertem a leghíresebb Igeverseket a szakaszból, de az igazi megértéséhez el kellett olvasnom az előzményeit is. Ha kíváncsi vagy rá, mit is jelent a Biblia szerint az igazi bölcsesség, és miért fontos a Te számodra is, akkor tanulmányozd velem.

Így kezdődik a 8. fejezet: (1-6)
„Figyeljetek! Bölcsesség hív benneteket,
    az értelem szól hangos szóval, figyeljetek!
Megáll a hegyek tetején, az utak mellett,
    ott, ahol az ösvények találkoznak,
kiált a kapuknál, a város bejáratainál,
    nyitott ajtóknál nyilvánosan szól:
„Férfiak, hozzátok kiáltok,
    minden ember hallja meg szavam!
Tanuljatok tőlem bölcsességet, tudatlanok,
    szerezzetek értelmes szívet, öntelt ostobák!
Hallgassatok rám,
    mert életbevágóan fontos, amit mondok,
    és igazat mondok, ha megszólalok!”
Hát, ez kicsit elvont. A bölcsesség kiáll az utcára és nyilvánosan hívja az embereket, hogy tanuljanak tőle bölcsességet? Ráadásul valami életbevágóan fontos dolgot akar a lelkükre kötni. Hogy is van ez? Olyan érzésem van, mintha egy személyről lenne szó, aki maga a megtestesült bölcsesség, és ő állna ki és kérlelné az embereket. Derítsük ki!

Egyéni feladat: Egy kis kutatómunkára hívlak Téged és a csoportodat, hogy megfejthessük, kiről, vagy miről szól ez a szakasz. Hét igeverset választottam ki, mindegyiket egy-egy kérdéssel, esetleg néhány párhuzamos Igeverssel. Osszátok el magatok között ezeket a verseket és magatokban válaszoljatok a feltett kérdésre. Olvasd el a segítségül szánt verset is, és keress az okostelefonoddal több hasonló szakaszt a Bibliában. Ha nincs még Biblia alkalmazásod, így keress rá: „ERV”, így megtalálod az egyszerű fordítást. A kutatómunkára 5-10 percet szánjatok és utána még 5 percet arra, hogy megbeszéljétek, ki mire jutott.
  1. Példabeszédek 8: 8-9. Kire igaz ez? Olvasd hozzá a Példabeszédek 2: 4-5-öt is. 
  2. Példabeszédek 8: 10-11. Ha a gyöngy és az arany földi kincs, akkor a tudás és a bölcsesség…? Olvastál erről máshol a Bibliában? (Máté 5: 19-20.)
  3. Példabeszédek 8: 12. Ki lehet az, aki maga a bölcsesség és nála van a tervezés? 
  4. Példabeszédek 8: 14. Olvastál már arról máshol a Bibliában, hogy kié a hatalom? Eszedbe jut, hogy hol? (Pl. Máté 28:18) Tudsz még ilyen Igéket az evangéliumokban? Keress rá a telefonodon!
  5. Példabeszédek 8: 15-16. Ismerősek ezek a szavak? Segítek: Dániel könyve 2:21. Kiről szól?
  6. Példabeszédek 8: 17. Olvasd el ezt a két verset is: Jn 15:14., Máté 7:8. Ki mondja ezeket?
  7. Példabeszédek 8: 18-19. Mi az a maradandó vagyon? Egy kis segítség: Máté 6: 19-20.
Remélem, eredményes volt a kutatásotok és megfejtettétek, ki is az, aki maga a megtestesült bölcsesség.

Közös feladat: Olvassátok el a következő szakaszt. Kiről szól, és mit tudhatunk meg róla a teremtéssel kapcsolatban? Hol található a Bibliában?
„Elsőként engem formált az Örökkévaló,
    réges-régen, minden más munkája előtt,
öröktől fogva felkent, és helyemre állított,
    kezdetben, még a Föld kezdete előtt.
Mikor megszülettem,
    még tengerek sem voltak,
    vízforrások sem csörgedeztek.
Előbb születtem,
    mint a hegyek a helyükre kerültek,
    s a dombok megállapodtak,
előbb, mint az Örökkévaló a Földet
    s a mezőket teremtette,
    vagy a világ legelső porszemét.
Ott voltam,
    mikor az Örökkévaló a Mennyet teremtette,
    mikor kimérte az óceán partjait.
Ott voltam,
    mikor megerősítette fönt a fellegeket,
    és lent a mélység forrásait.
Ott voltam, mikor parancsolt a tengereknek,
    hogy át ne lépjék a határt, amit nekik szabott.
    Ott voltam, mikor lefektette a Föld alapjait.
Mellette nőttem fel,
    mint gyermek az apja mellett,
naponta bennem lelte örömét,
    előtte játszottam és örültem szüntelen.
Játszottam mindennel,
    amit a Földön teremtett,
    és gyönyörködtem az emberekben.”
Páros vagy kiscsoportos feladat: Alakítsatok három csoportot és 5-10 percet szánjatok az alábbi kérdésekre. Utána beszéljétek meg együtt is.
  1. Olvassátok el a 9. fejezet 1-6 és 13-18. verseit. Mi a különbség a bölcsesség és az ostobaság tanácsai között? 
  2. Olvassátok el a 9. fejezet 7-9. verseit. Ismertek olyan embert, akinek egyszerűen nem lehet tanácsot adni, mert megsértődik rajta? Akinek semmit nem lehet megmondani? Te hogy fogadod az intéseket? Elutasítod vagy tanulsz belőlük? Melyik a bölcsebb?
  3. Olvassátok el a 9. fejezet 10-12. verseit. Ez a szakasz az egész tanulmány kulcsa. Soroljátok fel, mi mindenben hasznos, ha valakinek Istentől nyert bölcsessége van. Miért ad éveket az élethez?
Ha végigküzdötted magad a sok feladaton és választ tudtál adni a kérdéseimre, van egy jó hírem: máris bölcsebb lettél, mert jobban megismerted Istent!

Zsuzsi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2025/1/1 – Isten őszinte szeretete (január 4)

1. Isten őszinte szeretete (Január 4.) Ebben a tanulmányban Isten jelleméről fogunk gondolkodni. Arról, hogyan tudja kiegyensúlyozottan bemutatni a szeretetteljességet és igazságosságot egy személyben anélkül, hogy ellentmondásokba ütközne. És mit jelent az, hogy számunkra is hasonló életet szán, amelyben mindenkit egyenlőként kezelünk, és igazságosan bánunk velük, akár ösztönösen jön, hogy ilyen módon mutassunk szeretetet az irányukba, akár tudatos erőfeszítés kell hozzá. Olvassátok el Egyszerű Fordítású Bibliából Hóseás próféta könyvének 1. fejezetét! (A világosabb megfogalmazás és a magyarázó jegyzetek segítenek jobban átlátni.) Ismertétek ezt a történetet? Mit mond ez számotokra Isten jelleméről? Beleillik az istenképetekbe, hogy Ő néha ilyen furcsa dolgokat is kérhet a követőitől? Miért? Beszélgessetek ezekről! Isten hűsége és szeretete dacára saját választott népe újból és újból fellázadt ellene. A Szentírás ezért mutatja be többször is úgy az Urat, mint aki egy rossz házasságban...

2025/1/10 - A hatalom gyakorlásának szabályai (március 8.)

  10. A hatalom gyakorlásának szabályai (Március 8.) A hatalom Gyerek voltam még, amikor egy idős lelkész megtanított nekem egy szójátékot: "Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, annak hatalma sok, de akinek hatalma nincs, annak hat alma sincs." A közmondás azt az ironikus gondolatot hordozza, hogy a hatalom és az anyagi javak közötti összefüggés sokszor igazságtalanul alakul. A hatalommal bírók könnyebben jutnak hozzá a javakhoz, míg a hatalom nélküliek számára az alapvető dolgok is elérhetetlenek lehetnek. Szerinted mit jelent a hatalom? Neked milyen hatalmad van? Kik azok, akik rajtad gyakorolnak hatalmat és hogy viseled? Van olyan személy, akit felruháztál hatalommal?   Közjogi értelemben, a hatalom megszerzésének két útja van. Demokratikus környezetben a választók felhatalmaznak valakit közvetlenül, vagy megbízott küldöttjeik által. Ebben az esetben a polgárok legalább egyszerű többsége átadja valakinek, vagy egy csoportnak a hatalom gyakorlásának jogát, am...

2025/1/2 – Szövetség és szeretet (január 11)

 2. Szövetség és szeretet (Január 11.) Keresztény körökben gyakran emlegetjük a görög agapé szót, amely a feltétlen, önfeláldozó és önzetlen szeretetet jelöli. Ezért ezt a szót gyakran egyedül Isten szeretetével azonosítjuk. Az igazság azonban az, hogy emberek is képesek így szeretni. Sőt, Isten is képes máshogyan szeretni, hiszen a szeretet saját természeténél fogva egy többdimenziós dolog. Így amíg az alábbi jól ismert versben az eredeti szöveg az agapét használja (“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16), addig például János 16. fejezetének 27. versében a fileó kifejezés áll az eredetiben („Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem”.) Egy újabb görög szó, amit ugyanúgy a szeretetre használunk, de annak valahogy egy másik rétegét fogja meg. A fileo a baráti szeretetet jelöli, ezért úgy is lefordíthatnánk, hogy ‘kedvel’. Tehát az utóbbi bibliaverset val...