Ugrás a fő tartalomra

2015/3 - Misszionáriusok

Vannak ismerőseim, akik meghallva azt a szót, hogy „misszió”, tényleg szívesen ott hagynák az illetőt, aki a szájára vette ezt a szót. Társul ehhez a kifejezéshez egy bizonyos értelmezés, amit érdekes módon, én sem nagyon szeretek. Szóval, kedves Olvasó, ha te is éreztél már valaha így, akkor valamilyen szinten megértelek. Vannak közösségek, ahol sajnos nagyon kellemetlen használat társult ehhez a szóhoz. A szó mögé olyan módszereket és ideológiákat társítottak, amik például emberek kényszerítését és „erőszakos” megközelítését tartalmazták. Érdemes megjegyezni, hogy Isten sem kényszert sem erőszakot nem alkalmaz. Ezek nem tartoznak az uralkodási módszereihez. Valaki más alkalmazza ezeket, szóval ha a misszió mögött ilyen indítékokkal találkozunk, akkor biztos, hogy nem Isten missziójáról, vágyáról van szó, szóval valószínűleg egy helytelen alkalmazását hallottuk a szónak. Vannak ilyen szavak, amiknek a jelentése szinte emberenként változik.

A téma megvizsgálásához egy idézetet szeretnék mutatni, egy igencsak éles elméjű írónőtől, akitől már sok zseniális gondolat olvasható:
„Világunk minden részéből hallatszik a bűntől lesújtott szívek kiáltása a szeretet Istenének ismerete után… Rajtunk áll – akik elnyertük az ismereteket (…) –, hogy kiáltásukra felelünk-e vagy sem” (Ellen G. White: Boldog otthon).
Mindenkire igaz ez. A barátaidra, a családodra, rád és minden emberre, akivel csak egy pillanatra is összenéztél az utcán, sőt még azokra is igaz ez, akiket soha életedben nem láttál. A világunk minden részéből hallatszik a kiáltás. A világunkban minden egyes szív vágyik valami után.

Ez a valami nem más, mint a szeretet. Bármi van is, biztos lehetsz abban, hogy a legmélyebb vágyad és legnagyobb szükségleted, hogy szeress és szeretve legyél. Ez az a vágy, ami minden ember elméje és személye legmélyén ott nyugszik mozdíthatatlanul, ha bevallják, ha nem. Mindenkinek a legnagyobb, legmélyebb, legerősebb vágya és szükséglete, hogy szeressék és ő viszont szerethessen.

Nem egy ilyen szentimentalista, érzelgős, rózsaszín habcsók, mézesmázos módon. Nem egy gyenge, ingadozó, „nyálas” szeretettel. Hanem azzal szeretettel, amit a Biblia örökkévaló szeretetnek, vagy hűséges szeretetnek hív. Hűséges, bármi legyen is a külső körülmény, bármi legyen is a másik fél állapota. Önfeláldozó (vagy én-feláldozó), és a másik javát és hasznát keresi, bármibe is kerül az „énnek”. Nem én-központú szeretet, hanem más-központú (mindig a másik személy javát keresi). Ez a szeretet teljesen megbízható. Rá lehet támaszkodni, tudva, hogy mindig ott lesz, és sosem fogy el.

A szívünk mélyén mindannyian – vicc nélkül, mindannyian – arra vágyunk, hogy ilyen szeretettel szeressenek, és viszonozni tudjuk valaki felé ezt a szeretetet.

Hogy miért van ez így?
Mert Isten képmására lettünk teremtve, és „Isten a szeretet”. Pszichológiailag, mentálisan, érzelmileg, sőt még biológiailag is szeretetre lettünk teremtve, tervezve egy olyan Isten által, akinek a legfőbb jellemvonása a szeretet. A hatalmas szeretet utáni vágyunkra az egyetlen válasz a szeretet Istene. Az Ő szívében mindazt megtaláljuk, amire szükségünk van. Ha elképzeled a legcsodálatosabb személyt a világon, a legjobb barátot, a legszeretőbb Atyát és a legszerelmesebb házastársat, na akkor Ő az. Ő a tökéletes. A nagy Ő.

Szeretné ha teljes bizonyossággal tudnánk, hogy Benne bízhatunk, mert feltétlen bizalomra méltó, és Rá támaszkodhatunk akármilyen helyzetben vagyunk is (egy pillanatra gondolkozz el, hogy az akármilyen helyzet, az pontosan milyen helyzetekre igaz is pontosan, ha akármilyen.). Sőt, biztosít minket, hogy bármi legyen is a látszat, bármilyen bűntudattal és szégyennel küzdünk is, az Ő csalhatatlan, tántoríthatatlan barátsága a miénk mindörökre, teljes becsületességgel és őszinteséggel. Mindemellett és mindezek felett szeretné, ha átélnénk és éreznénk, hogy Ő nekünk adta az egész életét nyílt és őszinte odaadással, és hűséggel.

Megtapasztalni ezt Vele napról napra; a tapasztalatból szerzett élmények hírét továbbadni másoknak, és ezt az Istenképet továbbadni másoknak, és ezáltal is segíteni őket, hogy ugyan ezt megtapasztalhassák –, mert ha hiszed ha nem, mindenkinek erre van szüksége –, na ez Misszió!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2024/3/1 - Az evangélium kezdete (július 6)

  1. A z evangélium kezdete Miután Bemerítő Jánost börtönbe zárták, Jézus Galileába ment. Isten örömüzenetét hirdette: „Eljött az idő, Isten Királysága megérkezett! Változtassátok meg a gondolkodásotokat, az életeteket, és higgyetek az örömhírben!” Márk evangéliuma 1:14-15, EFO Mindenki, aki látott már valaha könyvet, tudja, hogy melyek azok a legfontosabb információk, amiket már csupán ránézésből, a könyv borítójáról meg tudunk állapítani. Olyanokra gondolok, mint például a könyv címe, a szerzője, jobb esetben a könyv hátulján egy rövid összefoglalót is találhatunk a témájáról, cselekményéről. Persze mondanom sem kell, hogy az emberiség történelmének nagy részében ezek közül egyik sem volt elvárás – igaz ez a Bibliánkban található 66 könyvre, és köztük a negyedévünk témájára, Márk evangéliumára is. Márk evangéliuma, noha kiemelt szerepe van az evangéliumok sorában, egyiket sem köti az orrunkra – ma nézzük meg, mit tudunk, mit nem, és mit feltételezünk erről a könyvről! Evangélium ...

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/3/11 - Hitehagyás és közbenjárás - „Aranyborjú a szívekben (szeptember 13)

11. Hitehagyás és közbenjárás - „Aranyborjú a szívekben” (Szeptember 13.) Képzeld el, hogy több ezer évet utazunk vissza az időben, hogy ott álljunk mi is a Sínai-hegy lábánál, várva Mózest, aki már napok óta fent van a hegyen, hogy Istennel beszéljen. De hol van már? Visszajön egyáltalán? Van ott „valaki” tényleg, akivel beszélni tud? Egyre nő a feszültség, és az úgy érezzük, hogy kell valami, ami látható, kézzelfogható, amihez kapcsolódhatunk. Aminek elmondhatjuk a kéréseinket, kérdéseinket, akitől várhatjuk a problémáink megodását, és akit hibáztathatunk a minket ért sérelmekért. Így születik meg az aranyborjú (2Mózes 32). Miért volt vonzó az aranyborjú Izráel népének? Te ma milyen helyzetben érzed magad úgy, mint ők a hegy lábánál – türelmetlenül, kapaszkodót keresve? Első hallásra nevetségesnek tűnik az összegyűjtött fülbevalókból és ékszerekből öntött aranyborjú előtt táncolni és kiáltani: „Íme, a te istened, Izráel!” (2Móz 32:4). Ma már senki nem állít szobrot a nappalijába és ...