Ugrás a fő tartalomra

2015/3/1 - Isten misszionáriusi lelkülete

„Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött.” (Ézsaiás 55:4)
Mit gondolsz, az 1900-as évek elején vajon sikerült volna-e munkát találnia egy profi programozónak?
Ma a világ elképzelhetetlen jó programozók nélkül. Ahhoz, hogy te most olvasni tudd ezt a tanulmányt, programozók ezrei dolgoztak, programok százain, mígnem végül megszületett az az operációs rendszer, az a böngésző, az az internet, az a weboldal, amin keresztül te most a misszionáriusokról tanulhatsz. (Persze ehhez meg az kellett, hogy én egy másik programban megírjam… a sort a végtelenségig lehetne folytatni.) Még akkor is, ha az említett 20. század eleji programozó tényleg profi, nagyon valószínű, hogy az említett évszázad végéig nem kapna semmi munkát, lévén hogy nincs szükség rá: az első számítógépek megjelenésére még várni kell egy pár évet. Ebből következik, hogy ahhoz, hogy ezt most olvashasd, két dolognak feltétlen be kellett következnie a múltban: a személyi számítógép feltalálásának és a bűnesetnek még sokkal régebben.

Mert tudod, ha Ádám és Éva nem hallgat a kígyóra, nem lenne most szükség evangélizációkra, misszionáriusokra. Ha akkor, ott minden maradt volna a régiben, akkor most nem lenne szükség arra a tanulmányra, amit ezen a héten kezdünk el közösen tanulni. — És egy nagyon jó tanulmánnyal kevesebbek lennénk. (személyes vélemény ;) )

Mielőtt azonban jobban belemennénk a kérdésbe, fontos, hogy közös nevezőre jussunk egy-két dologgal kapcsolatban:
Mi az, hogy misszió?
Szerinted a következő szituációk közül melyik „misszió,” és miért? Melyik nem az? Miért?

  • Ülök a buszon, és átengedem a helyem egy idősebb utasnak.
  • Ülök a buszon, és a vegán életmódról társalgok egy idősebb utassal.
  • Ülök a buszon, és Jézus Krisztusról beszélgetünk egy idősebb utassal.
  • Ülök a buszon, és...
És ebből következik a másik kérdés:
Kik a misszionáriusok?
Gyakran halljuk ezeket a szavakat, talán mi magunk is használjuk, de mai használatban — és a magyar nyelvben — a jelentése nem olyan egyértelmű. Külföldiül (latinul, angolul, olaszul, stb.) a „misszió” szó egyszerűen „küldetést” jelent. A misszionáriusok pedig… róluk fogunk tanulni a következő negyedévben.

De milyen küldetésünk van nekünk, és minek? Küldetése a katonáknak van, meg neked a COD-ban! Mégis miről beszélünk, amikor a keresztény ember küldetéséről van szó?
Olvasd el a következő bibliaszöveget, itt mindent megtalálsz arról a feladatról, amire Isten elhívott bennünket: 
Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!” (Máté 28:18-20, EFO)
Mik a részletei ennek a feladatnak?

A missziónk gyökerei sokkal régebbre nyúlnak vissza, mint Jézus élete. A világ első misszionáriusa, maga Isten, gyakorlatilag az első emberpárral kezdődően mindenkit próbál megnyerni a „jó ügy” érdekében, így hát ha Sátánon keresztül a földön Ádám és Éva a bűn, akkor Isten a misszionáriusok „zéró páciense”. 

Idézzük fel: hogyan üthette fel a fejét Isten friss teremtésében a gonosz?
Olvasd el 1Mózes 2. fejezetét! Mit jelent az, hogy „Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk?”

Ezért vált lehetővé, hogy az ember eltávolodjon Istentől, Isten legnagyobb ajándéka (igen, az életünk és szabad akaratunk) a vesztünket is okozta. Ez az állapot azonban távol áll attól a tökéletestől, amit Isten nekünk szánt. Magától értetődő, hogy ezt a helyzetet meg akarja változtatni, vissza akarja állítani, éppen ezért tervet állított fel az ember hibájának kijavítására, és a másik legnagyobb ajándékát adta az embernek.

Mi volt ez az ajándék, amit úgy hívunk, „megváltási terv?”
Olvasd el a következő szakaszokat a Bibliából, és szedd össze, mit tudhatunk meg Isten kereszthaláláról ezekben a versekben: Ézsaiás 53:4-6János 3:14-152Korinthus 5:21!

Ez a fantasztikus dolog, Isten áldozata az egész világot a feje tetejére forgatja — pontosabban visszaforgatja a talpára… de az emberek nem tudnak, illetve nem akarnak tudni róla. Sokkal vonzóbb a gonosz, az egyszerű, kényelmes bűn.Itt lépsz be a képbe Te és én, valamint Isten, a mi főnökünk/munkatársunk a misszióban. A célunk, hogy ezt az örömhírt, az „evangéliumot”, tehát Jézus kereszthalálát elvigyük a világ legtávolabbi sarkaiba.

Teológusok kétféle módot különböztetnek meg a misszió végzésével kapcsolatban. Az egyik az „elefántcsonttorony” stílus, a másik a „só” stílus. Mi lehet a különbség a két stílus közt? Vajon melyik a jó módszer?
A Biblia is két példát hoz a misszióra. Melyik ez a kettő?
„Ti olyanok vagytok az emberek között, mint a só. De ha a só elveszti az ízét, hogyan lehet azt helyreállítani? Bizony, akkor már semmire sem jó, ezért az emberek kidobják és eltapossák.Ti vagytok a világosság az egész világ számára. A hegy tetejére épített várost sem lehet elrejteni. Ugyanígy, aki olajmécsest gyújt, nem rejti edény alá, hanem a mécstartóra teszi, hogy mindenkinek világítson, aki a házban van. Így ragyogjon a világosságotok az embereknek: hadd lássák, milyen jó, amit tesztek, és dicsérjék érte Mennyei Atyátokat!” (Máté 5:13-16, EFO)
Elég szemléletes példákat mond Isten a misszió helyes gyakorlására, de mit jelent ez a gyakorlatban?

Mint ahogy a programozóra se volt szükség az 1900-as évek elején, ugyanúgy rád se volt szükség a bűn megjelenése előtt. Most viszont nagyon fontos munkád van! Kiemelkedően fontos feladatod, küldtetésed van! Missziód!

Isten vár, hogy munkatársa légy! Tanuld velünk hétről hétre, hogy mit is jelent ez!

Barátotok, Kiki

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2025/1/1 – Isten őszinte szeretete (január 4)

1. Isten őszinte szeretete (Január 4.) Ebben a tanulmányban Isten jelleméről fogunk gondolkodni. Arról, hogyan tudja kiegyensúlyozottan bemutatni a szeretetteljességet és igazságosságot egy személyben anélkül, hogy ellentmondásokba ütközne. És mit jelent az, hogy számunkra is hasonló életet szán, amelyben mindenkit egyenlőként kezelünk, és igazságosan bánunk velük, akár ösztönösen jön, hogy ilyen módon mutassunk szeretetet az irányukba, akár tudatos erőfeszítés kell hozzá. Olvassátok el Egyszerű Fordítású Bibliából Hóseás próféta könyvének 1. fejezetét! (A világosabb megfogalmazás és a magyarázó jegyzetek segítenek jobban átlátni.) Ismertétek ezt a történetet? Mit mond ez számotokra Isten jelleméről? Beleillik az istenképetekbe, hogy Ő néha ilyen furcsa dolgokat is kérhet a követőitől? Miért? Beszélgessetek ezekről! Isten hűsége és szeretete dacára saját választott népe újból és újból fellázadt ellene. A Szentírás ezért mutatja be többször is úgy az Urat, mint aki egy rossz házasságban...

2025/1/10 - A hatalom gyakorlásának szabályai (március 8.)

  10. A hatalom gyakorlásának szabályai (Március 8.) A hatalom Gyerek voltam még, amikor egy idős lelkész megtanított nekem egy szójátékot: "Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, annak hatalma sok, de akinek hatalma nincs, annak hat alma sincs." A közmondás azt az ironikus gondolatot hordozza, hogy a hatalom és az anyagi javak közötti összefüggés sokszor igazságtalanul alakul. A hatalommal bírók könnyebben jutnak hozzá a javakhoz, míg a hatalom nélküliek számára az alapvető dolgok is elérhetetlenek lehetnek. Szerinted mit jelent a hatalom? Neked milyen hatalmad van? Kik azok, akik rajtad gyakorolnak hatalmat és hogy viseled? Van olyan személy, akit felruháztál hatalommal?   Közjogi értelemben, a hatalom megszerzésének két útja van. Demokratikus környezetben a választók felhatalmaznak valakit közvetlenül, vagy megbízott küldöttjeik által. Ebben az esetben a polgárok legalább egyszerű többsége átadja valakinek, vagy egy csoportnak a hatalom gyakorlásának jogát, am...

2025/1/2 – Szövetség és szeretet (január 11)

 2. Szövetség és szeretet (Január 11.) Keresztény körökben gyakran emlegetjük a görög agapé szót, amely a feltétlen, önfeláldozó és önzetlen szeretetet jelöli. Ezért ezt a szót gyakran egyedül Isten szeretetével azonosítjuk. Az igazság azonban az, hogy emberek is képesek így szeretni. Sőt, Isten is képes máshogyan szeretni, hiszen a szeretet saját természeténél fogva egy többdimenziós dolog. Így amíg az alábbi jól ismert versben az eredeti szöveg az agapét használja (“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16), addig például János 16. fejezetének 27. versében a fileó kifejezés áll az eredetiben („Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem”.) Egy újabb görög szó, amit ugyanúgy a szeretetre használunk, de annak valahogy egy másik rétegét fogja meg. A fileo a baráti szeretetet jelöli, ezért úgy is lefordíthatnánk, hogy ‘kedvel’. Tehát az utóbbi bibliaverset val...