Ha fel kellene sorolni „nagy” bibliai hősöket, akik élen jártak a misszióban, mondhatni hithősök voltak, rengeteg nevet tudnánk sorolni. Szépen tematikusan, ahogy eszünkbe jutnak az Ószövetség és az Újszövetség történetei. Mózes, Ábrahám, Jónás, Noé… avagy aki olvasta eddig is a gondolatébresztőket: Elizeus, Eszter, Péter, Pál… Isten. Miért is mondtuk, hogy Isten misszionárius volt? Mit tanultunk tőle? Foglaljuk össze egy rövid mondatban!
De kinek jutna eszébe Fülöp. Nem a tanítvány. Az a Fülöp, akit csak néhány helyen említ a Biblia. A hetek egyike. Kik voltak a „hetek” az Apostolok cselekedeteiben? Van-e különbség a korai egyház életében, ha ők vagy a tanítványok munkálkodtak?
Utóbbit miért kérdezem? Kiben nem merül fel az a gondolat, hogy a tanítványoknak mennyivel könnyebb volt úgy missziózni, hogy ők a saját élményeiket mesélték el. Saját csodákat éltek át, hisz találkozhattak Jézussal. Mi bár nem fizikailag találkozunk Jézussal, de megvan a lehetőségünk saját csodák átélésére és élő kapcsolatra Vele. De mi ennek az akadálya? Mi gátol engem hét közben, hogy Istenre figyeljek?
Remélem, hogy csak egyedül vagyok ezzel, de sajnos rengeteg kifogást tudok magamban felsorolni arra, hogy ma miért nem tudtam Istenre figyelni. Fülöpnek sem volt szüksége kifogásokra. Tette a dolgát az emberek között, amit Isten rá és ránk is (!) bízott.
„Nagy sokaság gyűlt össze, akik egy szívvel-lélekkel hallgatták, amit mondott. Látták a jeleket és csodákat, amelyek Fülöp által történtek.” (Apostolok cselekedetei 8:6 - EFO)
Ahogy figyeljük az életét, számomra az egyik legfeltűnőbb jellemző a csendes szorgalom volt. Pál azt mondja 2Kor 4:18-ban: „Ezért nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, örökké megmarad.”
Fülöp életéről kevés helyen tesz említést a Biblia. Első feladata az emberek iránti szolgálat volt. Annak biztosítása, hogy a tanítványok csak az igehirdetésre tudjanak figyelni. Nem látványos csodákra való felkérés, hanem egyszerű, alázatos szolgálat az emberekért, a gyülekezet működése érdekében. Nekünk milyen szolgálatunk van a gyülekezetben? A gyülekezetünk Krisztus testének része. És mi alkotjuk, mint tagok. Ahogy a testünknek sincs funkció nélküli része, így a tagoknak is van saját feladata. Rád mit bízott Isten, hogy biztosítsd a gyülekezet működését? Tudjuk azt, hogy e nélkül a szolgálat nélkül megbomlott volna az a közösség, ami jellemezte az akkori gyülekezetet. Nincs ez ma sem másképp. Tiszta képet kapunk, ha elolvassuk ApCsel 2:44-47 vagy 4:34-37 részeket. Ez jellemző a Te gyülekezetedre? Miért igen? Miért nem?
Bár csak tippelek, de azt érzem, hogy a most megbeszélt válaszokból az is leszűrhető, hogy van mit javítani a gyülekezet közösségi életén. Akkor tehát kell még keresni a feladatot, amit Rád bízott Isten! Esetleg nem érzed úgy, hogy alkalmas volnál rá? Vagy nem akarsz valakivel együtt dolgozni? Akkoriban a szamaritánusokkal sem akartak együtt dolgozni. Nem csak azért, mert nem voltak szimpik egymásnak. Népi, kulturális különbségek voltak, ami sokkal erősebb volt, mint egyszerű nem tetszés. Fülöp legyőzte ezt az érzését. Hogyan? Van-e esetleg nekünk is példánk erre, ami erőt adott neki is? Melyik történet ez?
Bizony sokszor nagyon nehéz legyőznünk az előítéleteinket és önmagunkat. De, ha néha sikerül, Isten hatalmas csodákat és nagy munkát vihet rajtunk keresztül végbe. Elég, ha példaként megnézzük Fülöp eredményét ApCsel 8:6-15-ben.
Azonban Isten munkája nem mindig fényből és csillogásból áll. De épp úgy fel kell magunkat vértezni erre is. Fülöp egyik legeredményesebb tette „egyszerű” írásmagyarázat volt. Valószínű, hogy életéből ez a történet lesz mindenkinek a legismerősebb. A szerecsen kincstárnok története. (ApCsel 8:26-39). Gondolkodtatok már azon, hogy miért pont azt a részt olvashatta a komornyik? Fel vagyunk-e készülve arra, ha egy szükségben lévő ember tőlünk ilyet kérdez? Van-e elég tudásunk, bátorságunk választ adni a körülöttünk lévő embereknek? Egyes tanulmányokban arra hívják fel a figyelmet, hogy az akkori kor szokásai szerint ez az ember eunuch, vagyis kasztrált tisztviselő lehetett. És pont az említett könyvben hangzik el az az ígéret, amely minden embert Isten népének teljes jogú tagjává fogad.
„Ne mondja az idegen, aki az Örökkévalóhoz csatlakozott: „Nem fogad be engem népe közé az Örökkévaló!” Ne mondja a kasztrált se: „Látjátok, én már terméketlen, kiszáradt fa vagyok!” (Ézsaiás 56:3 - EFO)
Ez az ember lelki békét keresett és a helyét Isten tervében. Fülöp ennek megtalálásában lehetett eszköz. Mi készen volnánk erre?
NaTomi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése