7. A Teremtő imádása
„Urunk, Istenünk, méltó vagy rá, hogy tiéd legyen minden dicsőség, tisztelet és erő, mert te teremtettél mindent, és mindent akaratod hozott létre!” (Jelenések 4:11)
Olvasd el Lackfi János A teremtés című meséjének részletét!
Emberszabás
A Fiúisten szakállát babrálgatta, és erősen gondolkodott.
– Atyám, ez a sok kerge mindenféle mászik, szaladgál, gyümölcsözik, eszik, iszik, fürdik, hempereg, de nem igazán törődnek a világgal. Nagyon cukik, simogatni is lehet őket, ha szólítom bármelyiket, idejön, ugrabugrál, produkálja magát, de nem gondoltál rá, hogy jó lenne valakivel beszélgetni az egészről?
– Ja, ja, olyan valakivel, aki hasonlít hozzánk. Már nem úgy, hogy szárnya van, mint nekem, hanem hogy se nem angyal, se nem isten. Nemcsak test, nemcsak lélek, hanem mindkettő egyszerre. Mit szólnál hozzá? – mondta a Lélek.
– Gondolatolvasók vagytok? Persze, hogy azok. Hiszen mindhárman belelátunk egymás szívébe és eszébe. Épp ugyanezen töprengtem. Kéne valaki, aki gondozgatja ezt a teremtést, igazságosan uralkodik az ég madarai, a tenger halai és a föld minden állata fölött. Aki megízleli a fák gyümölcseit és a mezők zöldségeit, és mondjuk, jó paprikás krumplit főz belőle. Vagy valami hasonlót. Neki is látok rögvest – összegezte az Atya.
– Várj egy kicsit! Ha teljesen szabadnak teremted, lehet, hogy egyszer fellázad ellened – gondolkodott hangosan a Fiú.
– Bizony, lehet, hogy jó sok fájdalmat okoz neked – helyeselt a Szentlélek.
– Ti is tudjátok a választ... Ha szeretsz valakit, mindez benne van a pakliban. A szülők is tudják majd, hogy a gyerekük időnként komiszkodik, zsivány és szemtelen lesz, de azért igent mondanak rá az összes jó pillanatért. Meg azért, mert úgy szeretik, ahogy van. Pimasznak is, komisznak is, zsiványnak is. Bízom az emberben. Tudom, hogy sok mindent tönkre fog vágni. De azt is, hogy mindig újra lehet kezdeni vele. Márpedig újrakezdésben verhetetlen vagyok – ragyogott fel az Atya arca.
Felmarkolt egy kis port, kezet és lábat, arcot és testet formált az embernek. A fejére még egy kis szöszt is rakott, meg szőrt a testére, hogy emlékezzen rá, rokona az állatoknak a teremtésben. Nem annyira varacskos és bundás és sörtés és tüskés, de mégiscsak hasonlít rájuk. Így talán nem lesz rossz gazdájuk. Istennek még az is eszébe jutott, hogy lelket leheljen az ember orrába. Ettől aztán az emberfejben elkezdtek színesen virágozni az ötletek, képek, látványok, érzések, mert hát rokona lett az Istennek is.
Az ember kinyújtóztatta a tagjait, feltápászkodott, végignézett magán, behajlította kezét-lábát, megcsodálta egész testét, megörült neki, hogy ez mind hozzá tartozik, aztán elkezdett futkározni, hemperegni, bukfencezni. Beugrott a vízbe, és fröcskölt, majd kifeküdt a partra, és élvezte, hogy a Nap megszárítja. Semmi kétség, létezett, és ez cseppet sem rossz hír. Ahogy így napozgatott, egyszeriben észrevette, hogy már nem süt arcába a fény. Vajon felhő takarja el a Napot? Hunyorogva nyitotta ki a szemét.
Három fej bámult rá, azért borult árnyékba hirtelen.
– Hé, eltakarjátok a napot! Kik vagytok?
– Szia, emberke, Isten hozott a földön – szólította meg lelkesen a Fiú.
– Szó szerint Isten hozott, mert most gyúrt össze a föld porából, és még a saját lelkéből is lehelt beléd – tollászkodott a Lélek.
Most az Atya kezdett beszélni.
– Örülök, hogy megteremtettelek. Te leszel itt a főnök a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és a földön mozgó összes csúszómászó között.
Az ember hálásan ült föl.
– Ó, köszi, nem tudom, a csúszómászókat talán kihagyhattad volna, nem tűnnek túl gusztusosnak elsőre. Talán majd megbarátkozom velük. Remélem, lesz rá egy kis időm. Mit is mondtál, hány évig fogok élni?
Az Atya elmosolyodott a ravasz kérdésen. Ezt az embert nem ejtették a fejére! Büszke volt rá, mégiscsak az ő teremtménye.
– Még nem mondtam semmit, de ha már kérdezed, egypár évig eléldegélsz.
Az ember csalódott képet vágott.
– Pár évig? Az nem tűnik soknak. Mégis mit értesz „pár”" alatt?
– Azt, hogy örökké. Elég lesz?
– Sose halok meg?
– Nem bizony... A tetejébe neked adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékod legyen. Ehetnek belőle a mező vadjai, az ég madarai s minden, ami a földön mozog és lélegzik. Jut is, marad is bőven... Nézz csak körül, potyognak mindenfelé az almák, körték, banánok, terem a málna, az áfonya, csak le kell szedni.
– Fú, ez jól néz ki, meg is éheztem itt a nagy rohangászásban.
– Fogyassz csak, fogyassz, azért van... – biztatta az Isten.
Az angyalok és a Szentháromság gyönyörködve nézték, ahogy az ember itt is, ott is felfedez egy-egy újabb gyümölcsöt, mohón felfalja, szürcsöli, magába tömi. Mindene csupa gyümölcslé volt, ragadt a keze, az arca, az egész teste.
– Na, most aztán fürödj le! – ajánlották, és ő meg is tette. Megmártózott a vízben, kiterült megint a partra, akkora hassal, mint egy görögdinnye. A szája széle kicsit lila foltos volt a sok felfalt szedertől. Szuszogott, hortyogott, két perc múlva aludt is.
A Fiú halkan odaosont az Atyához, nehogy felébressze ezt a kicsit lökött, de amúgy aranyos friss teremtményt.
– Ugyanarra gondolsz, amire én?
Az Atya suttogva felelt:
– Nem pont ugyanarra, de biztos nagyon hasonlóra. Kivegyek belőle egy csontot? A lapockája jó lesz?
A Szentlélek megrázta a fejét.
– Abból csak kettő van neki. Bordája viszont rengeteg. Az talán jobb lenne.
Az Atya odalopakodott az alvó emberhez, aki meg sem érezte, hogy teremtője hirtelen kivett belőle egy bordacsontot. Port gyúrt hozzá, és megalkotta az asszonyt, aki éppúgy hasonlít Istenre, mint az ember. Egy anyagból alkotta őket, hogy egyenrangúak legyenek, és mindig vágyjanak egymásra. Ha az egyik elesik, a másik segítse fel. Ha az egyiknek viszket a háta, a másik vakarja meg. Ha az egyiknek valami belemegy a szemébe, a másik óvatosan szedje ki. Ha az egyik félnek érzi magát, a másik egészítse ki. Ölelgesse meg, vigasztalja, kérdezgesse, válaszolgasson neki. Az ember felébredt, megismerkedett az asszonnyal, elkezdtek beszélgetni, kergetőzni, enni, fürdeni. Időnként visszajöttek az Istenhez, hogy megköszönjék, amiért megalkotta őket, és elbeszélgessenek, faggassák őt a titkairól. Meztelenek voltak mind a ketten, de nem szégyenkeztek sem egymás előtt, sem az Isten és angyalai előtt, sem az állatok összes fajtája előtt.
Isten látta, hogy nagyon jó, amit alkotott.
Kérdések:
Hogy mutatja be a Lackfi-szöveg a teremtés történetét? Milyen benne Isten? Milyen az ember? Milyen a viszony kettejük között? Milyen célok vezérlik Istent a teremtésben?
Ha elég kreativitást érzel magadban, készíts illusztrációt a szöveghez!
Milyen elméleteket ismersz a világ keletkezésével kapcsolatban? Személy szerint te mit hiszel erről?
Szerinted miért teremtette meg ezt a világot Isten? És miért teremtett meg bele személyesen téged? (Ha nem is pont így gondolod, egy pillanatra próbálj belegondolni, hogy mi lenne, ha…)
Mit gondolsz az alapige és a Lackfi-szöveg alapján következő idézetekről?
„Az imádat nem kell Istennek, hanem jár neki.”
„A teremtéstörténet nem a mikéntről szól, hanem arról, hogy mit tett Isten értünk.” (Szigeti Jenő)
Készítsetek közösen egy vázlatot a bibliai teremtéstörténetről a következő táblázat segítségével!
Bogi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése