Taníts minket imádkozni! (Január 13)
Történt egyszer, hogy miután Jézus befejezte az imádkozást, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts minket imádkozni, ahogyan Bemerítő János is tanította a tanítványait!” (Lukács evangéliuma 11:1)
Jézus fenti szavai után kezdődik minden idők egyik, ha nem a legismertebb imája, melyet kétezer éve keresztények milliói imádkozzák napról-napra, alkalomról-alkalomra, mindig ugyanúgy. Ez az úgynevezett “Miatyánk”. Ha katolikus vagy, akkor fejből tudod ezt az imát, ha viszont – teszemazt – adventista, valószínűleg nem gyakran szoktál Jézus szavaival imádkozni, legfeljebb mintegy mintaként gondolsz rá. (Nem véletlen, hogy “mintaimaként” utalunk Jézus szavaira.)
Te hogyan szoktál imádkozni? Van valami különleges módszered, amivel közelebbinek érzed az Istennel való kommunikációt? Kérdezd körbe a (keresztény) barátaidat, ismerőseidet, szüleidet és a gyülekezet tagjait: milyen kreatív módokon szoktak imádkozni mások? Ismersz olyat, aki leírja az imáját? Vagy olyat, aki elénekli?
A Zsoltárok könyve nagy része ebbe az utóbbi, kreatív kategóriába sorolható imákat tartalmaz. Ahogy azt a múlt héten már olvashattad, a könyv tele van énekekkel, melyek különböző élethelyzetekről szólnak, és közösségi, vagy magánáhítatok részeként kerültek előadásra (eléneklésre). Izráel népe – úgy, ahogyan a legtöbb keresztény gyülekezet ma is teszi – énekeken, dicsőítésen keresztül imádkozott Istenhez, mert noha a konkrét tapasztalataink különböznek egymástól, a megélésünk lehet nagyon hasonló.
Mi a véleményed az előre megírt imákról? Próbáltál már zsoltárokkal imádkozni? Mit gondolsz erről? Lehet őszintén imádkozni más előre megírt szavait elismételve?
Lehet, hogy gyerekkorod óta közösségbe jársz, már több ezer imát hallottál és mondtál el magad is. Lehet, hogy úgy érzed, jól tudsz imádkozni, de az is lehet, hogy bizonytalannak érzed magad, mert “nem jutnak eszedbe a szavak”. Ezzel sincs semmi baj. A zsoltárok segíthetnek mindkét esetben – mert valami olyat tanítanak a számunkra, amire magunktól talán nem jutnánk el: megtanítanak bennünket őszintén beszélgetni Istennel. Hogy mire gondolok? Mondok néhány példát.
Eszedbe jutott már a kérdés, hogy lehet-e rosszul imádkozni? Mit gondolsz, mik a “rossz ima” ismertetőjegyei? Miután felsoroltál néhány ilyen pontot, olvasd el a 44. zsoltárt az elejétől a végéig! Milyen tapasztalatokat találsz ebben az imában? Miről énekel a szerző?
Nem jellemző, hogy gyülekezeti közösségben a 44. zsoltárhoz hasonlóan imádkoznánk. Általában nem vádoljuk meg Istent azzal, hogy magunkra hagyott minket a nehézségeinkben (19. vers), ok nélkül büntet minket (20. vers), munkájáról megfeledkezve alszik (23. vers), tétlenül nézi, ahogy a követőit mészárolják (24. vers). Ezek szerint bekerült a zsoltárok közé egy rossz ima is? Valószínűleg nem, sőt, ha jobban körülnézel a Bibliában, azt láthatod, hogy sok másik zsoltár, de még az elkeseredett és értelmetlenül szenvedő emberek prototípusáról, Jóbról szóló könyv is tele van hasonló felkiáltásokkal. Ezek szerint az is lehet jó ima, amiben őszintén elmondom Istennek, hogy úgy érzem, cserben hagyott? Hát hogyne, sőt!
A keresztény élet nem mindig könnyű. A világ akkor is nehéz és szenvedésekkel teli hely, ha az ember tudja, hogy Istenre támaszkodhat. Vagy talán akkor még nehezebb, hiszen felmerül a kérdés, hogy ha Isten segít, akkor ezt miért nem tapasztalom éppen. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel – egyénileg és közösségileg egyaránt, – hogy nincs probléma azzal, ha Istent kérdőre vonjuk (vélt, vagy valós) tétlensége okán. Ő nem ájtatosságot, hanem élő és ható kapcsolódni vágyást vár tőlünk, és ennek alapja az őszinteség.
Nézzük meg a következőt! Most olvasd el a 22. zsoltárt! Honnan ismerősek ezek a szavak (különösen az első vers)? Milyen részekre tudod bontani ezt az imát? Mit tanulsz belőle, amit szorult, szenvedéssel teli helyzetben te is alkalmazhatsz?
Hogyan lehet reménytelinek maradni a szenvedés közepette is? A 22. zsoltár (a 44.-hez hasonlóan) a visszaemlékezés és számvetés szavaival kezdi, és a jövőbeli dicsőítés ígéretével fejezi be a gondolatait. Fontos ez, hogy a legmélyebb gödörben is emlékezzünk, rá, hogy ahogy korábban már kihúzott bennünket a másik kútból, úgy újra ki fog – noha még nem érezzük jelét – és ezért dicséret illeti Istent. Ez a perspektíva nem bagatellizálja el a nehézségeket, a szenvedés valóságát és a megélésünket! Csupán segít visszarántani bennünket a realitás talajára és lehetőséget ad a dolgok kívülről való szemlélésére.
Hasonló szemléletváltás figyelhető meg a 13. zsoltárban is. Olvasd el! Volt, vagy esetleg van az életedben olyan tapasztalat, amikor a zsoltáríróhoz hasonlóan te is úgy imádkoznál szíved szerint, hogy megkérdezed Istent, “Végleg elfelejtesz? Meddig rejted el arcodat előlem?” Mi az, amit már most megtehetsz, hogy kicsit enyhíts ezen az érzésen? Mit javasol számodra ez a zsoltár?
Sajnos keresztényként se vagyunk védve a csalódásoktól, nehézségektől, szenvedéstől és fájdalomtól. Ha ezek a tapasztalatok nem jelennek meg az imáinkban, és nem tudunk őszintén beszélni Istennek az érzéseinkről, akkor mi értelme az imáinknak? Valóban meg kell tanulnunk imádkozni – nem is azt, hogy hogyan imádkozzunk, inkább azt, hogy miről beszéljünk Istennel.
Ha lehetőséged van rá, most, vagy amikor kicsit egyedül és csendben megteheted, mondj el egy imát Istennek! Ne siesd el! Hagyj egy kis időt, amikor elcsendesülve rendbe rakod a gondolataidat! Engedd, hogy a negatív érzések is előkerüljenek. És amikor úgy érzed, kész vagy megnyílni, mondd el Istennek őszintén, szűretlenül, hogy mit érzel! Hidd el, nem csak te leszel boldogabb tőle – de ő is.
Barátod, Kiki
Megjegyzések
Megjegyzés küldése