Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2024

2024/2/9 - Isten uralmának alapja (június 1)

Isten uralmának alapja „ Mindenkit arra bátorítunk, hogy a saját lelki útját kövesse, a neki legmegfelelőbb módon. Felelősségteljesen mindenki maga döntse el, hogy számára mi a helyes és mi a helytelen. Nincsen mindenkire érvényes abszolút vagy objektív mérce, amely alapján valakit elítélnénk. ” Mit gondolsz a fenti hozzáállásról? A nyugati világban egyre többen vannak, akik szigorú vallásos neveltetésük ellenére – legyen az muszlim, hindu, zsidó vagy keresztény – szakítanak szüleik hagyományos hitgyakorlatával. Nem szeretnék, ha mások határoznák meg nekik, mit higgyenek. Nem akarják, hogy Istennek tulajdonított értelmetlen szabályok okozzanak számukra szorongást. Szerintük meglehetősen önelégült az, aki azt állítja, hogy az abszolút igazság birtokában van. Akik továbbra is hisznek az időtálló és objektív elvekben, hajlamosak lehetnek azt feltételezni, hogy az emberek, akik elhagyják az objektív erkölcsöt, azért mennek ebbe az irányba, mert egyszerűen Isten ellen lázadó életet akarnak ...

2024/2/8 - A szentélyből sugárzó fény (május 25)

  A szentélyből sugárzó fény „Az elmondottak lényege az, hogy olyan főpapunk van, aki a Magasságos trónjának jobbjára ült a mennyekben, annak a szentélynek és igazi sátornak szolgálattevőjeként, amelyet nem ember épített, hanem az Úr” (Zsid 8:1-2, ÚRK) Keresztényként gyakorta használunk olyan kifejezéseket, amelyeket egy egyszerű halandó nehezen ért. Találsz ilye(neke)t a fent idézett szövegben? Ismersz még hasonlóan nehezen érthető vallásos fogalmakat? A nehéz érthetőség egyik oka talán az, hogy hívő emberekként sokszor olyan dolgokról beszélünk, amelyek nem kézzelfoghatóak. A fenti bibliai szakasz például egy nem evilági történést ír le, amelynek mindennapi jelentősége nehezen kitapintható. Persze, biztosan vannak olyan keresztények, akik el tudják mondani, milyen kihatása lehet az itt leírt eseménynek ma az életünkre, sőt akár bizonyítékokat is fel tudnak sorolni a leírtak hitelessége mellett. Azonban mindeközben a nyugati világban egyre kevesebb ember véli felfedezni az ilyen ...

2024/2/7 - A remény motiváló ereje (május 18)

  A remény motiváló ereje Ezt mondják majd azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, és ő megszabadított minket! Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának! Ézsaiás könyve 25:9 (RÚF) Neil Gaiman, The Sandman: Az álmok fejedelme című képregénysorozatában a címszereplő, az emberiség álmait, vágyait, képzeletét megtestesítő megszemélyesített álom kihívást intéz az Alvilág egyik démona ellen. Küzdelmük az elme játéka, a képzelet és a valóság határán zajlik. Az összecsapás célja az, hogy olyan dolgot valósítsanak meg képzeletükkel, amit a másik nem tud legyőzni, felülmúlni. A démon indít, és egy vérszomjas farkast képzel maga elé; Álom egy lovon ülő vadásszal válaszol, aki legyőzi a vadállatot. Ellenfele egyszerű bögöllyel vág vissza, ami megcsípi a lovat, így az leveti magáról lovasát. Főszereplőnk képzelete ekkor egy éhes pók alakját ölti fel, aki becserkészi a legyet hálójába. A démon mérges kígyóval nyeli el a pókot, de Álom bölénye össz...

2024/2/6 - Két tanúbizonyság (május 11)

Két tanúbizonyság   “ Szabadság, egyenlőség, testvériség” - mi jut eszedbe erről a jelmondatról? Amikor az iskolában a francia forradalomról tanultunk, ez a három szó nekem mindig olyan fennköltnek tűnt. Ki ne tudna azonosulni a felvilágosodásnak ezekkel az eszméivel? "A szabadság lényege, hogy azt tehetjük, ami nem árt mások jogainak." Hú, ez is nagyon jól hangzik, keresztény emberként is teljesen elfogadható alapelvnek tűnik.   Viszont amit ezután tanultunk, az már nem fest ilyen jól. A fennkölt jelszavak egyáltalán nem valósultak meg a gyakorlatban. A forradalom és az utána kibontakozó események - erőszakhullám, terrorizmus, szabadkőműves páholyok alakulása, a jakobinus diktatúra, ártatlan lakosok százezreinek lemészárlása, az ateizmus kihirdetése, a vallások betiltása és az ész kultuszának kihirdetése - valahogy egyik nemes eszméhez sem passzol. Ezen a ponton a hit és az értelem szembekerült egymással, és a mai napig sok ember fejében a kettő kizárja egymást.   Te is ...