Az út, az igazság és az élet
Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.
János evangéliuma 14:6 (RÚF)
Jézus fenti kijelentése véleményem szerint könnyen ellenszenvet válthat ki egy átlagos 21. századi olvasóban. Ahol központi értéknek számít a tolerancia, az empátia, és az elfogadás, ott egy ilyen kizárólagos kijelentés taszítóan hathat. Úgy vélem, az „Élni és élni hagyni” közmondás lényegre törően kifejezi korunk uralkodó szellemiségét. A Cambridge internetes szótár a következőt írja e tömör bölcsesség angol megfelelőjéről: „azt jelenti, hogy az embereknek el kell fogadniuk más emberek életmódját és viselkedését, különösen akkor, ha azok másképp csinálják a dolgokat, mint ők.” (Persze ehhez valószínűleg sokan hozzátennék, hogy ez csupán addig igaz, amíg az adott személy magatartása nem árt másoknak.) Egy korábbi gondolatébresztőben már használtam egy példát, amely rámutat hogyan hat ez a szemléletmód a spiritualitásunkra: „Mindenkit arra bátorítunk, hogy a saját lelki útját kövesse, a neki legmegfelelőbb módon. Felelősségteljesen mindenki maga döntse el, hogy számára mi a helyes és mi a helytelen. Nincsen mindenkire érvényes abszolút vagy objektív mérce, amely alapján valakit elítélnénk.”
Jézus szavai mintha szembemennének a fenti mentalitással. Vagy mégsem? Szerinted Jézus az idézett szövegben egy kizárólagos útról és egy kizárólagos igazságról beszél? Mit gondolsz, Isten vagy az univerzum, vagy nevezzük bárhogyan, egy elrendelt úton visz, vagy szeretne vezetni bennünket? Ha ezt az egy utat megtaláljuk, csak akkor lehetünk jók, akik beleilleszkednek a felsőbbrendű akaratba, vagy pedig szabadon választhatunk több jó út, igazság és élet közül? A válaszaidat kérlek igyekezz alaposan megindokolni! 😊
A keresztények általában úgy értelmezik a szóban forgó szövegrészletet, hogy az üdvösség (ami az Istennel való kapcsolat helyreállítása) egyedül a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat által érhető el. Egyes teológusok azonban úgy érvelnek, hogy ez a látszólagos „kizárólagosság” nem arról szól, hogy a más vallásokhoz vagy kultúrákhoz tartozó emberek üdvössége ellehetetlenülne amennyiben nem ismerik Jézus személyét vagy gondolatait.
Jézus ezen tanítása a búcsúbeszéde során hangzik el, amely János evangéliumának 13-17. fejezeteiben található. A 13. és 14. fejezetekben Jézus igyekszik vigasztalni és előre felkészíteni a tanítványait közelgő halálára, feltámadására és az azt követő időszakra. A tanítványok, különösen Tamás, bizonytalanságukat és kérdéseiket fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy hogyan követhetik Jézust, ha nem lesz már velük. Figyeljük meg alaposan, hogyan illeszkedik ebbe az összefüggésbe a 14. fejezet 6. verse!
Az evangéliumokban ez az egyetlen vers, ahol Jézus a görög út kifejezést (hodosz) a saját önmeghatározásaként alkalmazza. Azonban a halála és feltámadása után (nem) járható út kérdéskörét érinti a következő részben:
„Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” János 13:33-35 (RÚF)
Milyen pro és kontra érveket tudnál felsorolni a mellett, hogy egyszerűen a szeretet megélése a jézusi út?
János evangéliuma 14:6 értelmezése közben fontos észben tartani, hogy a szöveg az Atyához, azaz meggyőződésem szerint az Isten megismeréséhez vezető szimbolikus útról szól. Hiszen így folytatódott a párbeszéd Jézus és a tanítványai között:
„Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt. Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát.” János 14:7-9 (RÚF)
Mit gondolsz, miért lehetett az, hogy Jézus szerint azok az emberek, akik legjobban ismerték az ószövetségi szentírást nem ismerték valójában Istent? (lásd: János 8:19; 16:3)
Szerinted milyen előnyei és hátrányai lennének, ha mostantól fogva mindig csak igazat mondanál/mondana mindenki?
Abból, ahogyan János apostol a görög élet kifejezést (dzóé) használja Jézussal kapcsolatban, az derül ki, hogy Jézus minden élet forrása a földön (János 1:3-4). Miért nem lehet ez az élet mindenkié? A keresztény gondolkodók egy jelentős része valamilyen formában azt vallja, hogy a bűn jelenléte az, ami akadályozza Jézust/Istent, hogy az általa adott életet soha ne veszítsük el. Vannak, akik úgy vélik, hogy azoktól az emberektől sincs elzárva Isten kegyelme, akiket olyan mértékű negatív hatások érnek, ami miatt nem tudnak a helyes út keresésében előrébb jutni. Ezek a megközelítések kiemelik, hogy Isten végső ítélete úgy lesz igazságos, hogy figyelembe veszi az emberi élet komplexitását és a körülmények különbözőségét. Az üdvösség kérdése így tehát végső soron nem az emberi érdemeken, hanem Isten szeretetén és kegyelmén múlik. Ha az emberi korlátok lehullanak majd, felismerhetjük Isten lenyűgöző terveit és szeretnénk azok részesévé válni, Isten minden bizonnyal lehetővé fogja ezt tenni.
Vajon az „élet”, amelyről Jézus beszél, csak a jövőbeni örökkévalóságra vonatkozik, vagy itt és most is elérhető? Neked mi segít abban, hogy az életedet úgy igazán éld?
Minden üdvösség Krisztus művén keresztül áramlik - függetlenül attól, hogy az egyének tudatában vannak-e ennek vagy sem. Ez a tágabb értelmezés fenntartja Jézus központi szerepét, miközben teret enged Isten kegyelmének, hogy az emberi korlátokon túl is működjön.
Szerinted teljesen céltalanná válik a létezésünk, ha többé elsősorban nem a mi vállunkat nyomja más emberek üdvösségének előmozdítása? Elősegítheti mindez azt, hogy a jót önmagáért tegyük, ne pedig külső nyomásra? Miért gondolod így?
Marci
Megjegyzések
Megjegyzés küldése