2014/2/11 - Az apostolok és a törvény

A RECEPT

„Ezt kell tenni, hisz ez a törvény.”

Hány fiatalt ismerek, aki e szavak hallatán máris ugrana, hogy haját tépve másszon a falra! Azonban ezeket a szavakat nem csak ma hallatják sokan, de a tanítványok idejében is sűrűn hangoztatták olyan emberek, akik teljes megszállottjai voltak a kérdéskörnek.

Igen, a legtöbbünk a sok végighallgatott prédikáció után már ismeri a farizeusi rendet. Ők voltak Jézus korának erkölcsi óriásai. Ma sok ember mondaná rájuk, hogy na, ők igazán keresztények. De hogy volt valójában? Valahogy Pilátus udvarán azzal szembesülünk, hogy nem a parázna és a vámszedő szítja a tömeget, hogy azt kiáltsák „Feszítsd meg!”, hanem a farizeusok és maga a főpap.

Valamit nagyon elhibázhattak, és Pál, aki fele életét farizeusként élte, azután mindhalálig kitartó tanítványa lett Jézusnak érthetően leírja Róma 9. és 10. fejezetében, hogy mi is volt az, amit elhibáztak. Ha én fordítanám le ezt a részt, így hangzana:

„Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a népek, amelyek nem törekedtek arra, hogy gyümölcsöt teremjenek, gyümölcsöt nyertek – még pedig azt a gyümölcsöt, ami hitből van. Izrael viszont, amely erősen munkálkodott, hogy gyümölcsöt teremjen, nem érte el a gyümölcsöt. Miért? Azért mert nem hitből, hanem saját próbálkozásuk által igyekeztek megteremni azt. Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. Mert tanúskodom mellettük, hogy erősen dolgoztak – de nem a helyes dolgon. Mert nem értették meg Isten útját a gyümölcstermésben, hanem a saját módszerükkel hozakodtak elő, hogy megpróbáljanak maguk gyümölcsöt növeszteni, és nem vetették magukat alá Isten módszerének. Mert Krisztus a vége az erős munkálkodás általi gyümölcstermésnek mindenki számára, aki hisz.”

Amíg a Mester itt járt a földön, saját tanítványai is sokat küszködtek a törvénnyel, hogy gyümölcsöt teremjenek, ahogy mi is sokszor küszködünk manapság. János, a sokunkkal egyidős, 17-18 éves tanítvány és testvére, Jakab még gúnynevet is kapott: A mennydörgés fiai. Sokáig küszködtek saját gonosz természetükkel. Miután a Boldogmondások hegyén hallottak arról, hogy a düh már gyilkosság és a kívánság már paráznaság igazán kételkedni kezdtek, hogy vajon meg lehet-e tartani a törvényeket.

Hányszor érzünk mi is így? Otthon halljuk, ahogy kiabálnak velünk, halljuk magunkat, ahogy a szülők fejéhez vágunk megannyi sértést. Aztán néha esténként elgondolkozunk, mennyi és mennyi mocskos gondolat futott már át elménken fiúkkal, lányokkal kapcsolatosan. Ráeszmélünk, milyen végtelenül önzők is vagyunk. Hogyan tarthatnám be az önzetlen szeretet törvényét, ha szívem önző?

Ez a kérdés volt az, ami sok kellemetlen órát okozott már mindegyikőnknek, emberek millióinak, és maguknak a tanítványoknak is. De mi a megoldás? Nem pont azért jött el Jézus, hogy bebizonyítsa, a törvény megtartható?

Igencsak okunk lenne a kétségbeesésre, ha Sion hegyén – ahol Izrael a törvényt kapta, meg az említett Boldogmondások hegyén kívül nem lenne egy másik is. Ez a harmadik hegy a megoldás hegye mindannyiunk számára. A Kálvária, ahol Valaki értünk adta mindenét. Ahol a Fájdalmak férfija helyettünk állt Isten ítélete alá, és elhordozta azt. Benne lettünk keresztre feszítve mi is önzőségünkkel együtt.

Mi tehát a nagy megoldás? „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” – a te bűneidet és az én bűneimet. Jézus a megoldás! Ez a remény. Erre jöttek rá a tanítványok, a görögök és a többi pogány nép, és erre nem jöttek rá a zsidók.

Izrael megpróbálta Isten nélkül a gyümölcstermést, míg a többi nép emberei egyszerűen csak nézték Isten Fiát, amint odaadja életét, szenved, hogy nekik ne kelljen. Nézik, aki szegény lett értük, hogy ők meggazdagodjanak. És ahogy megindult a szívük Iránta bizony belül átformálódtak. Ahogy nézték Jézust átalakultak az Ő képmására. Mit tegyünk hát? Testvérem, a kereszténység arról szól, hogy megismerjük Jézust. Ahogy Őt nézzük, Őt szemléljük nap, mint nap, a menny Parancsnokát, amint poros ruhában rója a köröket Galileában, hogy a legutolsó beteget is meggyógyítsa, megbocsásson a legutolsó bűnösnek is, ahogy szemléljük azt, aki szívének minden dobbanását érted és értem hozta felbuzog bennünk a szeretet. A mi dolgunk, hogy Vele élő és szoros kapcsolatot ápoljunk. Ennek a kapcsolatnak a gyümölcse az lesz, hogy valódi bizalom (hit) alakul ki iránta a szívünkben. Ha minden nap Jézus lényét nézzük, akkor „Isten az, aki munkálja (…) mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” és az Ő dicsőségére.

Ha egy sorba kellene raknunk ezt a sok mindent, valahogy így nézne ki:

1. Jézus keresése, megismerése; Vele való napi, személyes, szoros kapcsolat. (Ez a mi dolgunk)
2. Hit = Bizalom (Ez Isten ajándéka).
3. Üdvösség (Ez Isten ajándéka).
4. Törvény betartása szívből, szeretetből. (ld. Zsolt. 40:9) (Ez Isten ajándéka, bennünk végzett munkájának gyümölcse, amit azért hoz, hogy az Ő dicsőségére éljünk – nem ettől van üdvösségünk, de ha igazán keressük Jézust, és tőle elfogadjuk az igazi hitet (bizalmat), életünk spontán, természetesen egy ilyen élet lesz - ld. Fil. 2:13).

Bizony van egy dolog, amit Isten nem tud helyetted megtenni. Nem tudja helyetted keresni önmagát. Nem tudja helyetted megismerni önmagát. Ismered ma Jézust? Kapcsolatba léptél-e ma Azzal, aki arra hív téged, hogy szemléld az Ő szeretetét, az Ő végtelen kegyelmét? Ő mindig tárt karokkal vár rád, bárki legyél is. Ő megígérte, elvégzi benned a munkát visszajövetelére. Bízz benne, és menj Hozzá bátran ma, Benne nem fogsz csalódni!

zs