2024/2/13 - Isten szeretetének diadala (június 29)

 13. Isten szeretetének diadala

Majd erős hangot hallottam a Mennyből, amely ezt kiáltotta: „Isten otthona most már az emberek között van, s ő ezentúl együtt lakozik velük. Népévé lesznek, ő pedig Istenükké lesz. Minden könnyet letöröl a szemükről, s nem lesz többé halál, sem gyász, sem sírás, sem fájdalom, mert a régi dolgok elmúltak.”
Jelenések könyve 21,3-4 (EFO)

Néhány héttel ezelőtt a reményről gondolkodtunk. Akkor, hogy kézzelfoghatóbb legyen ez az elvont fogalom, egy személyt társítottunk hozzá, nevezetesen Jézus Krisztust. Emellett leginkább arról volt szó, mi az ami most, ma reményt ad az életünkben.

De a remény, amellett, hogy nagy hatással van a jelenünkre, elsősorban a jövőnkről szól. Keresztényként pedig egyetlen eseményre szűkíthető a jövőbe vetett reményünk: Jézus Krisztus visszajövetelébe.

A keresztény mozgalom körülbelül 2000 éve alakult, miután Isten, emberi alakban először a földön járt, meghalt értünk, feltámadt, és mielőtt visszatért a mennybe, megígérte követőinek, hogy vissza fog jönni. Egyházunk erre az ígéretre épült. És akármennyire is sokfélék vagyunk mi, keresztények, ez a remény az, ami összeköt bennünket: Jézus vissza fog jönni értünk, és véget vet a fájdalomnak, a szenvedésnek.

Gyűjtsetek össze minél több keresztény elképzelést, véleményt, meggyőződést arra vonatkozóan, hogyan fog visszajönni (vagy jött már vissza a földre) Jézus Krisztus, és mivel jár ez a visszatérés!

Alapvető különbségek lehetnek abban, hogy hogyan és mikor képzeljük el ezt az eljövetelt, és abban is, hogy pontosan mivel jár ez az esemény. A fő reményünk mégis az ígéretnek azon része, amit a fentebb idézett igében olvashatunk.

Ha ennyire pozitív az, amit (és akit) várunk, miért van az, hogy a Szentírásban gyakran két, egymással ellentétes reakciót is látunk Isten eljövetelére, végső szabadítására? Olvassátok el az alábbi igéket, és vizsgáljátok meg, mi lehet a különbség a két embercsoport között?

Bizony, elveszti a halált örökre, s arcukról minden könnyet letöröl Uram, az Örökkévaló! Népét megszabadítja szégyenétől az egész földön. Így lesz, mert az Örökkévaló mondja ezt! Azon a napon így énekelnek a megszabadultak: „Nézzétek! Ő a mi Istenünk, akit vártunk, benne bíztunk, hogy megment! Ő az Örökkévaló, akire vártunk! Örvendezzünk és ujjongjunk szabadítónknak, mert az Örökkévaló fölöttünk tartja kezét ezen a hegyen!
Ézsaiás 25,8-9

A földi királyok, uralkodók, katonai vezetők, gazdagok, hatalmasok, minden rabszolga és minden szabad ember mind elbújtak a barlangokban és a sziklák közt a hegyekben. Azt mondták a hegyeknek és a szikláknak: „Zuhanjatok ránk, és rejtsetek el minket annak szeme elől, aki a trónon ül, és a Bárány haragja elől, mert eljött a haragjuk nagy napja! Ki tudná ezt elviselni?”
Jelenések 6,15-17

Egyes adventisták szerint (és talán ezzel találkozunk a legtöbbet), a két reakció és a két embercsoport közötti fő különbség elsősorban az, hogy a pozitívan reagálók megtartották Isten törvényét, a negatívan reagálók pedig figyelmen kívül hagyták azt, ezért félnek a közelgő büntetéstől. Ha ennyire leegyszerűsítve tekintünk a helyzetre, az a veszély fenyeget bennünket, hogy csak néhány ballépés, és hamar azon az oldalon találjuk magunkat, akiknek félniük kell Istentől, és a visszajöveteltől, így odaveszik a kereszténység alapja, a remény.

Más, árnyaltabb értelmezések szerint nem is igazán arról van szó, hogy megtartjuk-e a törvényt, vagy sem, hanem arról, hogy megértettük-e miről szól Isten törvénye, és egyetértünk-e annak elveivel. És ha jó alaposan megvizsgáljuk akár az ószövetségi törvényeket, akár Jézus tanításait, az egész Szentírás a társadalmi és környezeti igazságosságról szól, valamint arról, hogy ha ez nem teljesül, lépjünk fel az elesettek védelmében!

Ebben az esetben az Istent váró csoport az elnyomottak csoportja, és azoké, akiknek fáj az, hogy másoknak szenvedniük kell. A másik csoport, akik nem akarnak Istennel találkozni, ők az elnyomók.

Melyik elmélet, megközelítés áll hozzád közelebb, és miért?

Akárhogyan is történik, a gonosznak, a bűnnek, a szenvedésnek meg kell szűnnie létezni ahhoz, hogy beteljesüljön az új földről szóló reményünk. Az elmúlt kétezer évben a keresztény gondolkodók háromféle fő megközelítést vezettek le a Szentírásból arra vonatkozóan, hogy ez pontosan hogyan is fog történni.

1. A megváltottak a mennybe jutnak, az elkárhozottak pedig, Sátánnal és a gonosz angyalokkal együtt egy pokol nevű helyre kerülnek, ahol valamilyen módon örökké szenvedni fognak. (Ld. Máté 13,50; 25,46; Jelenések 14,9-11 stb.)
2. A megváltottaknak az új föld lesz az otthonuk, míg a gonoszok, akik ellenszegültek Istennek, Sátánnal és az angyalaival együtt örökre megsemmisülnek. (Ld. Zsoltárok 37,20; Ézsaiás 1,28; 2Thesszalonika 1,7-10 stb.)
3. A harmadik elmélet nem áll meg itt. Mivel a gonosz emberek ugyanolyan elesettek, mint bárki más, nekik is megváltásra, tisztulásra van szükségük. Így, egy tisztulási folyamat után (ld. Malakiás 3,2-3; 1Korinthus 3,11-15 stb.) minden ember örök életet és üdvösséget kap, nem jutalomból, hanem ajándékból. (lásd még 1Timóteus 2,4; Jelenések 21,5)

Mi teszi az egyes megközelítéseket vonzóvá, és mik lehetnek a buktatóik? Tekintsétek át mind a három pontot mindkét szemszögből!

A mai tanulmány és az egész negyedév zárásaként engedjetek meg egy utolsó gondolatot.

Bár adventistaként a második pont áll legközelebb hozzánk, mégis nagyon reményteli a harmadik pont képe. Isten nem elégszik meg azzal, hogy elpusztítja a gonoszokat, hanem küzd értük, és végleg megváltja, megtisztítja őket, hogy a bűntől megszabadulva olyan örök életet élhessenek, amilyet Isten eredetileg szánt nekik.

Egy teológus megfogalmazásában: még ha nem is ez a hitünk és meggyőződésünk, semmi akadálya annak, hogy ez legyen a végső reményünk.

Ádám