Ugrás a fő tartalomra

2025/1/13 – A törvény teljesítése a szeretet (március 29)



13. A törvény teljesítése a szeretet (Március 29.)


„Senkinek semmivel ne tartozzatok, csak a szeretettel — ezzel azonban mindannyian tartoztok egymásnak! Aki szereti embertársát, az eleget tett a Törvény követeléseinek. Miért mondom ezt? Mert a Törvény azt mondja: »Ne légy házasságtörő, ne gyilkolj, ne lopj, és ne kívánd, ami a másé!« Mindezek, és az összes többi parancsolat összefoglalható ebben az egyben: »Úgy szeresd embertársadat, mint saját magadat!« A szeretet nem tesz semmi olyat, amivel a másiknak ártana. Ezért a szeretet által töltjük be a Törvényt.”

Róma 13:8-10 (EFO)


Pár héttel ezelőtt beszéltünk a bűn problémájáról, ahol előkerült a következő bibliaszöveg:


„Aki bűnt követ el, az Isten törvénye ellen vétkezik, mert a bűn nem más, mint az Isten törvényével szembeni engedetlenség.” (1János 3:4)


Ritkán követünk el rossz dolgokat direkt azért, hogy másoknak vagy akár saját magunknak fájdalmat okozzunk, és ha mégis, azt jellemzően megelőzi az a tapasztalat, hogy mások bántottak vagy figyelmen kívül hagytak minket. Pillanatok alatt megtanuljuk, hogy sokkal hatékonyabban tudunk a saját törvényeink szerint érvényesülni a világban. De ha mindenki a saját törvényei alapján él, az teljes káoszhoz vezet.


Amikor az Éden kertjében az ember elvesztette a valóság teljes érzékeléséhez szükséges egyik érzékszervét (lásd a 7. tanulmányt), szükségessé vált számára, hogy valamiféle közös, mindenkire nézve kötelező szabályokat alkosson. De ezek a szabályok egyrészt kijátszhatóak, másrészt merevségük miatt betarthatatlanok.


Isten is adott törvényeket az embereknek, de mi lehetett erre az oka? Miért van szükségünk az isteni törvényekre? Olvasd el a Római levél 7. fejezetét!


„A Törvény tehát szent, és annak minden parancsa is szent, igazságos és jó. Ezek szerint az okozta halálomat, ami jó? Nem, dehogyis! A bűn azonban felhasznált valamit — ami egyébként jó —, hogy megöljön engem. Ez azért történt, hogy tisztán megláthassam a bűn valódi természetét. A parancs arra volt jó, hogy lássam, mennyire gonosz dolog a bűn!” (Róma 7:12-13)


A törvény értelme, hogy tükröt tartson elénk: ilyennek kéne lenned, de ilyen vagy. Vedd észre a valóságot, ha csak a következményein keresztül is: hiába akarsz jót tenni, még a törvényt sem vagy képes betartani. Az érzékszerveink segítenek nekünk, hogy reagáljunk a külső körülményekre: ha hideg van, érzékeli a bőrünk, és felveszünk egy kabátot. Ha hallom, hogy egy autó közelít, nem lépek le az úttestre. Ha látom, hogy sötét felhők gyűlnek az égen, igyekszem minél hamarabb fedett helyre jutni. De mi van akkor, ha hiányzik egy érzékszervem? Ha túl későn veszem észre a többi érzékszervemmel is felfogható jeleket?


„Valójában nem is én vagyok, aki ezeket a rossz dolgokat teszem, hanem a bűn, amely bennem lakik. Jól tudom, hogy semmi jó nem lakik bennem, vagyis a régi emberi természetemben, hiszen a jót akarom tenni, mégis képtelen vagyok rá. Mert nem a jót teszem, amit annyira szeretnék, hanem a rosszat, amit nem akarok. De ha azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.” (Róma 7:17-20)


Emlékszel még, hogy mi az a „protézis”, ami pótolni tudja ezt a hiányzó érzékszervet? Ha nem, keresd vissza a 7. tanulmányból!


„A tettei alapján senki nem lesz elfogadható Isten számára. Bíznia és hinnie kell Istenben, aki a bűnös embert a hite alapján fogadja el.” (Róma 4:5)


A hit lehetővé teszi, hogy ha nem is érzékeljük, információt szerezzünk a valóságról. Ez lesz az, ami segít nekünk a túlélésben.


Mi a hit? Mi az, amiben hinnünk kell, hogy megmeneküljünk?

Bogi


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/3/9 A törvény szerinti élet

  9. A törvény szerinti élet (Augusztus 30.) „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel; és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!” (Lukács 10,27) Az előző héten arról beszélgettünk, miként adott Isten törvényt a népének. Miért volt szükség rá, mi volt a fő célja, stb. A múlt heti beszélgetést felfrissítve, és a mostani téma bemelegítéseként vitassátok meg az alábbi kérdéseket: Mire jó a törvény? Miben akadályoz a törvény? Mi történik akkor, ha nincs törvény? Ha körülnézünk magunk körül a világban, a történelemben, a különböző vallások területén, azt látjuk, hogy nincs két egyforma törvény és szabályrendszer. Ez egyrészt azért van, mert a törvények minden kultúrában a törvényadó ideáljait, céljait, szándékát és jellemét tükrözik. Másrészt viszont azért, mert a törvények az adott közösség korához, társadalmához, szokásaihoz, kultúrájához is igazodnak. Ezért van az például, hogy az ószövetségi korban nem volt szükség Ál...

2025/2/11 - Ruth és Eszter (Június 14.)

  11. Ruth és Eszter (Június 14.) Mint egy fáklya a sötét éjszakában, úgy világít Ruth könyve az Ószövetségben. A Bírák könyve a Biblia egyik morálisan és erkölcsileg legsötétebb fejezeteivel ér véget, melyek tele vannak nemi és fizikai erőszakkal, polgárháborúval. Azokban a fejezetekben a nőket kihasználják, meggyalázzák, akaratuk ellenére elrabolják, mintha nem lennének többek csupán valami használati tárgynál, amivel azt kezd az ember, amit akar. Ezt a poklot követi Ruth könyve, ahol a főszereplő nő szeretete, gondoskodása, megbecsülése a mai napig példaként áll előttünk. Egy történet az összetartozásról, a másik ember iránti elfogadásról, Isten gondviseléséről. Egy család meghozta élete talán addigi legnehezebb döntését, amikor Betlehemből, a kenyér házából (ez a helységnév jelentése) átköltöztek Moáb földjére éhínség miatt (Ruth 1:1-5). Annál a népnél kerestek menedéket, melynek tagjait a parancsolatok kitiltották az Örökkévaló gyülekezetéből egészen a tizedik nemzedékig (lás...