Ugrás a fő tartalomra

2025/2/6 - Mi az áldozat jelentősége? (Május 10.)

 


6. Mi az áldozat jelentősége? (Május 10.)

Ha végignézzük a Bibliát, az áldozatok képe szinte minden történetben szerepel. A történelem során minden kultúrának megvoltak az áldozati rituáléi. A maja kultúrában például a cenotékat (kút szerű mészkő lyukak) az alvilág bejáratának gondolták, így embereket áldoztak fel és dobtak bele, hogy ezzel Chaac vízisten kedvére tegyenek. 

A Biblia első történetei egyike Káin és Ábel története (1Mózes 4:3-7). Itt találkozunk először egy konkrét áldozat bemutatási ceremóniával, annak kereteivel és követelményeivel. Isten az állat áldozatot elfogadja de a növényt nem. Furcsa! 

Mi volt a különbség Káin és Ábel áldozata között magukat az áldozatra vitt dolgokat félretéve? Miért volt fontos, hogy állat áldozatot mutassanak be? 

Később a zsidóság már konkrét szabályrendszerrel rendelkezett, hogy milyen helyzetekben milyen áldozatot kell bemutatni. Ha kis dolog kis áldozat, nagy dolog nagy áldozat. Néha elég egy galamb, máskor kell a bárány. 

A mai kultúránkban tudsz mondani “áldozatot”? Mi az amiről azt érzed, hogy “fel kell áldozz” azért hogy Isten elfogadjon? Miért érzed így? 

Olvasd el Jelenések könyve 5. fejezet 9. versét! 

Méltó vagy, hogy átvedd a könyvtekercset, 

és felnyisd a pecsétjeit! 

Méltó vagy, mert áldozatként megöltek, 

és véred árán embereket váltottál meg Isten számára, 

minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből!” 

A jelenések könyve egy jelkép rendszert mutat be, amiben mindennek jelentősége van. Ez igaz az áldozatra is. Amikor ezzel a szóval vagy képpel találkozunk, általában ugyanarra utal az író, Jézusra. Érdekes, hogy a Jelenések könyve kizárólag ezt mutatja be nekünk, mint méltó áldozat. 

Érdekes, ha belegondolunk bizonyos kultúrákban embereket, majd állatokat tettek az oltárra, hogy velük kapjanak Isteni feloldozást. Jézus kereszthalála egyrészt bemutatja a korábbi korok rituáléinak valódi értelmét, másrészt eltöröl minden korábbi rendszert. Innentől egy igazi ár van, amit a megváltásért fizetni kell. A szép az egészben, hogy ezt a számlát kétezer éve fizették ki, és mi már nem tudunk sehogy változtatni rajta. Jézus már meghalt érted és értem. Ezen semmi sem változtat. 

Most gondold végig, mit tudsz adni ezért cserébe? Mi lehet ekkora értékű? Isten már kifizette helyetted, így “áldoznod” nem kell. Te csak egyszerűen el kell fogadd, hogy az övé vagy. 

Dávid


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2024/3/1 - Az evangélium kezdete (július 6)

  1. A z evangélium kezdete Miután Bemerítő Jánost börtönbe zárták, Jézus Galileába ment. Isten örömüzenetét hirdette: „Eljött az idő, Isten Királysága megérkezett! Változtassátok meg a gondolkodásotokat, az életeteket, és higgyetek az örömhírben!” Márk evangéliuma 1:14-15, EFO Mindenki, aki látott már valaha könyvet, tudja, hogy melyek azok a legfontosabb információk, amiket már csupán ránézésből, a könyv borítójáról meg tudunk állapítani. Olyanokra gondolok, mint például a könyv címe, a szerzője, jobb esetben a könyv hátulján egy rövid összefoglalót is találhatunk a témájáról, cselekményéről. Persze mondanom sem kell, hogy az emberiség történelmének nagy részében ezek közül egyik sem volt elvárás – igaz ez a Bibliánkban található 66 könyvre, és köztük a negyedévünk témájára, Márk evangéliumára is. Márk evangéliuma, noha kiemelt szerepe van az evangéliumok sorában, egyiket sem köti az orrunkra – ma nézzük meg, mit tudunk, mit nem, és mit feltételezünk erről a könyvről! Evangélium ...

2015/3/12 - Pál missziója és üzenete

Mielőtt belekezdenénk Pál „missziói stratégiájának” tanulmányozásába, érdemes megemlítsük, hogy ha Pál nincs, emberileg nézve nincs keresztyénség. Ő volt a nagybetűs MISSZIONÁRIUS. Pálnak egyetlen dolog kötötte le minden idejét és figyelmét, ez pedig a misszió volt. Igen, jól értetted. Mindent hátrahagyott, minden mást feleslegesnek ítélt, és teljes erővel arra a küldetésre koncentrált, amit a Damaszkusz felé vezető úton kapott ( ApCsel 9:1-31 ). Ez egy jól felépített stratégiát eredményezett, aminek nézzük most meg néhány pontját!

2025/3/11 - Hitehagyás és közbenjárás - „Aranyborjú a szívekben (szeptember 13)

11. Hitehagyás és közbenjárás - „Aranyborjú a szívekben” (Szeptember 13.) Képzeld el, hogy több ezer évet utazunk vissza az időben, hogy ott álljunk mi is a Sínai-hegy lábánál, várva Mózest, aki már napok óta fent van a hegyen, hogy Istennel beszéljen. De hol van már? Visszajön egyáltalán? Van ott „valaki” tényleg, akivel beszélni tud? Egyre nő a feszültség, és az úgy érezzük, hogy kell valami, ami látható, kézzelfogható, amihez kapcsolódhatunk. Aminek elmondhatjuk a kéréseinket, kérdéseinket, akitől várhatjuk a problémáink megodását, és akit hibáztathatunk a minket ért sérelmekért. Így születik meg az aranyborjú (2Mózes 32). Miért volt vonzó az aranyborjú Izráel népének? Te ma milyen helyzetben érzed magad úgy, mint ők a hegy lábánál – türelmetlenül, kapaszkodót keresve? Első hallásra nevetségesnek tűnik az összegyűjtött fülbevalókból és ékszerekből öntött aranyborjú előtt táncolni és kiáltani: „Íme, a te istened, Izráel!” (2Móz 32:4). Ma már senki nem állít szobrot a nappalijába és ...